– 1. Minden az Isten magasztalásával kezdődik. Isten népe leborul az örökkévaló király előtt; - aki láthatatlan, de Jézus Krisztusban egyértelműen megmutatta magát; - aki egyedül halhatatlan, és aki Jézus Krisztusban visszaadta nekünk az örök életet; - aki egyetlen, vagyis rajta kívül nincs más Isten (17). – 2. Isten magasztalásából hálaadás fakad, hiszen bőségesen megtapasztaltuk az Ő kegyelmét, amely alapvetően formált át bennünket, akárcsak az apostolt. Ezt a fordulatot hangsúlyozza Pál is: ilyen voltam, de Isten bőséges kegyelme által mássá lettem: újjászülettem.* Isten kegyelme Jézus Krisztusban megtart bennünket, hogy „ne hulljon alá” az életünk a kiszámíthatatlan mélységekbe. Isten kegyelme megtart, azaz megvált, megbízhatóvá formál és szolgálatra rendel (12-14). – 3. Jézus Krisztus azért jött, hogy a bűnösöket megtartsa, akik között az első vagyok én. Mindannyian csak így járulhatunk Urunk elé. Igaz ez a beszéd és elfogadásra méltó. Boldog az a nép, boldog az olyan ember, aki a sokféle beszéd, inger, csillogás rengetegében meghallja az Úr igaz, megtartó szavát és elfogadhatja azt (15-16).
Zsoltárok 52
52. zsoltár
* Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:
- Milyen volt az apostol?
- Káromló, másokat üldöző, erőszakos, hitetlenségében tudatlan ember volt.
- Ma is ilyen az az ember, az a csoport, az a nép, amely nem tapasztalta meg az élő Isten Jézus Krisztusban újjászülő kegyelmét.
- Ne csodálkozzunk, hogy káromlás, agresszivitás, az erőszak megannyi fajtája tombol mindenütt, még vallási köntösben is, mert lehet valaki zseniális ember, - élő hit nélkül mégis tudatlan, és éppen ezért életveszélyes másokra nézve.