Pál hangsúlyozza, hogy ő elhívott apostol, aki a megtartó Isten, és Krisztus Jézus rendelése szerint lett szolgálatba állítva. Nincs fontosabb annál a bizonyosságnál, amely életünk tartalmát, szolgálatát, fáradozását az élő Istennel hozza kapcsolatba. Aki hiszi, hogy küldetése van az Úrtól, az élhet az Isten dicsőségére és mások javára, valóban „nagy” életet, vagyis tartalmas és értelmes életet. Ezt a bizonyosságot azonban csak egy hajszál választja el a világ legnagyobb tévedésétől, miszerint az ember a saját elhívását félreérti, önzővé és kibírhatatlanná lesz, és már Istenre hivatkozva is csak saját magát építi. Nagyon gyakori ez a tévedés. Az Isten őrizzen meg bennünket az ilyen értelemben „küldetéses” emberektől. Akit valóban a megtartó Isten, és az örök reménységet ajándékozó Jézus Krisztus rendelése állított szolgálatba, az másokat is megtart, reménységre hangol (1-2).*

Zsoltárok 51

51. zsoltár

Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:
- Ha keresztyén szolgálatunk nyomán bizalmatlanság, félelem, reménytelenség támad, vagy egyszerűen valamiféle taszító, „idegen” benyomást, és értelmetlen vitákat támasztunk, - akkor bizonnyal nem az Urat képviseljük, hanem mint akkoriban, hiábavaló tévtanításokat, amelyek nem Isten üdvözítő tervének megvalósulását szolgálják (3.4).
- Több hitre, és ebből következően, több szeretetre lenne szükségünk, hogy ne csak a tanhoz, a törvényhez ragaszkodjunk, hanem inkább annak lényegéhez, Jézus Krisztushoz (5-6), és ne csak beszéljünk arról, hanem hitelesen éljük is azt (8-11).