Pál féltő szeretettel gondolt Athénban is thesszalonikai testvéreire. Noha az athéni pogány műveltség, művészet és filozófia roppant nyomása alatt nagy szüksége lett volna segítségre; - mégis elküldte Timóteust, hogy megerősítse és bátorítsa a thesszalonikai gyülekezetet, hogy senki meg ne tántorodjon közöttük (1-3). A mai igeszakasz világossá teszi, hogy a feltámadott Úr követői áldozatot is hoztak az evangéliumért, vagyis azért, hogy építsenek, erősítsenek, bátorítsanak, a tántorgók között is; - egymást pedig odaadóan, krisztusi jóindulattal szerették (4-6). Ma is roppantul félelmetes az athéni értelemben „pogány zsenialitás” minden fajtája. Ez azonban önmagában elégtelen. Élő hit nélkül a pogány, a vallásos és a „hívő” is, sajnos csak rombolni tud. Timóteus néhány hét alatt megjárta az oda-vissza nyolcszáz kilométert. Pál jó híreket kapott Thesszalonikából (6-8). Van még remény, hogy megszilárdul a hitünk és láthatóvá lesz a szeretetünk, amely megvigasztalja, építi, legalább a Jézus Krisztusban testvért; - sőt, ezen túl is tevékennyé lehet. Van még remény, hogy a másik hite ne „beszóljon” nekem, hanem bátorítson (7-8).

Zsoltárok 37,21-40

283. dicséret

* Ma túl gyorsan kapjuk az információkat: azonnal és rengeteget. Valóban a hit próbája, ezekre krisztusi módon reagálni; - főleg azért, mert aránytalanul több a bántó, rossz, romboló hír. Kár, bizony „kár”, hogy ez közöttünk is így van. „Kár”, hogy az apró megjegyzésektől, a bejegyzéseken át, egészen a zsaroló fenyegetésekig minden előfordul a gyülekezetekben. Pedig nekünk nem így kellene megoldanunk az ügyes-bajos dolgainkat. Akkor, az apostol idejében hetekre, vagy akár hónapokra volt szükség ahhoz, hogy egy fontos üzenet, hír eljusson egyik helyről a másikra. Ezért akkor volt idő átgondolni, mit üzennek egymásnak, az valóban fontos-e, és mások üzeneteit hogyan fogadják. Ma is szánjunk erre imádságosan elég időt!