Isten Igéjének hirdetése nem tévelygésből, nem tisztátalan szándékból, nem álnokságból fakad (3). Isten Igéjének hirdetésétől távol legyen minden hízelkedés, kapzsiság, dicsőségvágy (5-6). Isten kiemel bennünket ezekből, és alkalmassá formál arra, hogy ne embereknek akarjunk tetszeni, hanem Istennek, aki mindent tud (4). Gondoljunk csak bele, valahány tévelygés, tisztátalanság, álnokság abból fakad, hogy az ember, saját maga érdekében, embereknek akar tetszeni. Ugyanakkor az apostol hangsúlyozza, hogy ezen a világon semmit sem lehet hangsúlyossá tenni, ha az üzenet hordozója nem „tetszik” az embereknek. Ez azonban soha nem önmagunkért, hanem a ránk bízott „kincsért” fontos. Ezen van a hangsúly. Az apostol is szelídséggel, az ottaniakat nagyon szeretve, azokat nem megterhelve járt Thesszalonikában (7-10). Az apostolt ott tisztelték és szerették. Mindenkit szinte egyenként megismerve hirdette közöttük az evangéliumot (10-12). Nem akarunk embereknek tetszeni, egy határon túl soha nem megyünk, de nagyon is fontos, hogy az emberek tiszteljenek és szeressenek bennünket; - az evangéliumért (1-2).**

Zsoltárok 35

191. dicséret

* Miután Filippiben megkorbácsolták és bebörtönözték Pált és Szilászt (2,2; Cselekedetek 16,16-40), kiszabadulásuk után Thesszalonikába utaztak (Cselekedetek 17,1-10). Igehirdetésük néhány zsidót és „istenfélő” görögöt is elért, de zavargások támadtak, és innen is távozniuk kellett. Később Pál Timóteust küldte Athénből Thesszalonikába (2,17-3,5; Cselekedetek 17,16). Timóteus egy idő után jó hírekkel tért vissza Pálhoz a gyülekezettel kapcsolatban (3.6-8). Ez Pál apostol legkorábbi levele, Kr. u. 50-ből.

** Ahol ezt a kapcsolatot egy gyülekezet vezetője elveszítette, ott teljesen mindegy, hogy kinek van igaza; - az ügy, az evangélium érdekében mennie kell. Ez a tisztelet és szeretet, a szolgálat során, a legnagyobb ajándéka Istennek, amivel elérjük az embereket, de nem kiszolgáljuk őket, hanem az evangélium krisztusi örömével szolgálunk közöttük, így a mi munkák valóban nem lesz hiábavalóvá (1-2).

Szerző: refdunantul  2017.01.02. 04:00 komment

süti beállítások módosítása