Mi a jellemző Isten választottaira? (4) – 1. Az élő Isten színe előtt, hitben, szeretetben és reménységben élnek, a Jézus Krisztusban (2-3). – 2. A Jézus Krisztusról szóló evangélium nemcsak szavakban, hanem a Szentlélek ereje által jutott el hozzájuk. Ezért a sok zaklatás ellenére is mindig örömmé lesz számukra Isten Igéje, amely megváltoztatta, mások számára is példává tette az életüket, vagyis vonzóvá tette az Úr ügyét sokaknak (5-8). – 3. A bálványoktól az élő Istenhez fordultak azok, akiket az Úr kiválasztott, és lankadatlan reménységgel várják Jézus Krisztus visszajövetelét, aki teljessé teszi majd rajtuk a megváltás művét, és megszabadítja őket attól az eljövendő, jogos haragtól, amelyet ebben a világban, még hívő emberként is el kell hordozni; - hiszen Isten jogos haragja ott van ennek a „hasadt” világnak minden szögletében (9-10). – Bizony, de jó tudni, bizonyossággal hinni ennek az esztendőnek első napján, hogy az Úréi vagyunk, és ettől a szeretettől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38).

Zsoltárok 34

282. dicséret

Szerző: refdunantul  2017.01.01. 04:00 komment

süti beállítások módosítása