Az Úr dicsősége tűzként betöltötte a templomot. A papok nem tudta bemenni a templomba. A nép letérdelt, arcukkal a földet érintették. - Félve imádták és magasztalták az Urat, ebben az istenfélelemben azonban ott volt az a bizonyosság, hogy jó az Úr, örökké tart szeretete (3;…

Szerző: refdunantul  2016.07.31. 04:00 komment

Salamon a templomszentelési imádságát egy emelvényről mondta el, mégpedig úgy, hogy amint fellépett rá, térdre esett (12-13). – 1. Aki „emelvényre” állhat, csak élő hittel és alázattal teheti ezt, mint aki térdre esik; térdre esni pedig csak az élő Isten előtt lehet. Aki…

Szerző: refdunantul  2016.07.30. 04:00 komment

Az élő Isten a halandó ember számára elérhetetlen világosságban, „homályban” lakik. – 1. Isten kijelentette magát, kilépett a „homályból”. Ennek bizonysága az, ahogy Isten megszólította és vezette népét; valamint az, hogy felépülhetett a jeruzsálemi templom (1-5). –…

Szerző: refdunantul  2016.07.29. 04:00 komment

Az Úrnak és a templomnak szentelt adomány felett az adakozó többé nem rendelkezhetett. Az Úr kezéből visszavett adományon nem lenne áldás: az Úrnak szentelt és visszavett élet nem találja meg többé rendeltetését (1). Amikor a szövetség ládáját, benne a tízparancsolattal a…

Szerző: refdunantul  2016.07.28. 04:00 komment

A templom felszerelésének részletes leírása is kifejezi az ember helyzetét: tisztulásra van szükségünk, mert életünk csak mások feláldozásával lehetséges. Az egész istentiszteleti áldozati kultusz ennek kifejezése. A templom felszerelése mind erre utal, a rézből készült…

Szerző: refdunantul  2016.07.27. 04:00 komment

Nem a templom nagy itt, hanem az Isten! – 1. A krónikás a templomépület leírásával, annak nagyságával, beosztásával, díszítésével, aranyozásával; - csakis az Úr hatalmát akarta hirdetni. A templom külső megjelenése soha nem önmagáért van, nem az épület puszta…

Szerző: refdunantul  2016.07.26. 04:00 komment

Salamont okosnak és értelmesnek tartja az „idegen”, tíruszi király (11). – 1. Bizony, mások számára a hitünk így látszik, nyugalomban és bajban egyaránt tetten érhető rajtunk egy felülről való okosság és értelem. Ez nem okoskodás, nem is tehetség, tehát nem valami olyan,…

Szerző: refdunantul  2016.07.25. 04:00 komment

süti beállítások módosítása