Mindig Isten értékelése számít. A többi lényegtelen. Ki kell mondani, hogy az örökkévaló értékelés mellett az emberek rólunk alkotott értékelése nem számít. A krónikás szinte minden királyt, már az első versekben értékel, mégpedig az örökkévaló szempont szerint: Isten…

Szerző: refdunantul  2016.08.31. 04:00

Az Úr segítsége által elért sikerek azonban nem hálássá és alázatossá, hanem felfuvalkodottá tették Uzzijá királyt. Becsvágya abban érte el tetőfokát, hogy a legsajátosabb „papi” feladatot, a templomi illatáldozat bemutatását is ő akarta elvégezni (16). Azarjá főpap…

Szerző: refdunantul  2016.08.30. 04:00

– Ez egy szép egység, a hit és a siker kapcsolata. Uzzijá, Júda királya (Kr. e. 783-740), amíg az Urat kereste, sikeres volt az élete (6-15). – Merészelhetjük-e ezek után a hitet és a sikertelenséget egymás mellé tenni? Pedig ez volt Jézus Krisztus útja, egészen a keresztig,…

Szerző: refdunantul  2016.08.29. 04:00

– 1. A lejtőn. Amacjá, Júda királya (Kr. e. 800-783) elindult és begyorsult a lejtőn, amelynek tetten érhető jelei voltak. Az edomiták legyőzése után elbízta magát (16), noha az Úr adta neki a győzelmet (8). Ezután idegen isteneket imádott, leginkább pedig önmagát (14). Majd…

Szerző: refdunantul  2016.08.28. 04:00

Nem teljes szívvel járt az Úr útján Amacjá király (Kr. e. 800-783). Ez a kettősség végig jellemző volt rá (1-2). – 1. Megölte apja gyilkosait (3-4), bár nem irtotta ki azok családjait (5Mózes 24,16). Kíméletes volt ez a „barbár” júdai király – mondhatnánk. – 2.…

Szerző: refdunantul  2016.08.27. 04:00

Egyedül Istené a dicsőség; - mondogatjuk és mutogatunk felfelé. – 1. A hűséges lelki vezető mindig Isten dicsőségének szolgálatára segít másokat. Jójádá főpap ilyen lelki vezető volt a király mellett, aki betelve az élettel meghalt (15-16). – 2. A hűséges lelki vezető…

Szerző: refdunantul  2016.08.26. 04:00

Nagy szerepe lehet egy elhívott lelki vezetőnek, aki az ország vezetőire is áldott hatással van! Amíg Jójádá főpap élt, Jóás király hűséggel szolgálta az Urat, népével együtt (1-2). Ez megmutatkozott abban, hogy megújították a templom épületét (6-12). Ne becsüljük le az…

Szerző: refdunantul  2016.08.25. 04:00

„Nincsen Isten nélkül segítség, sem üdvösség.” (236. dicséret 1. verse) – 1. A legnagyobb fordulat az, amikor rádöbbenünk, hogy az élő Isten nélkül lehetetlen élni. – 2. A tékozló fiú is erre döbbent rá, amikor testi és lelki nyomorúságában eszébe jutott, hogy…

Szerző: refdunantul  2016.08.24. 04:00

– 1. Micsoda halálos zűrzavar mindenféle szinten. Isten népéről beszélünk most. Előttünk állnak Jóás király trónra kerülésének előzményei. Jóás, júdai király (Kr. e. 836-800) Ahazja király (Kr. e. 842-841) fiaként született. Amikor nagyanyja, Ataljá (Kr. e. 841-836), a…

Szerző: refdunantul  2016.08.23. 04:00

Mindannyian az Úr kegyelméből élünk, akár tudjuk, akár nem; ezért ezzel a drága kegyelemmel visszaélni, bármilyen felelősségi körben is, maga a halál, a kárt szenvedett élet mélysége. Csak ettől óvj meg bennünket, Urunk! Jórám, júdai királyt a legkisebb fia, Ahazjá…

Szerző: refdunantul  2016.08.22. 04:00

Jórám, Júda királya (Kr. e. 849-842) bűneinek súlyos következményei lettek.* A filiszteus és arab rablócsapatok megrohanták, kifosztották a királyi palotát. Legkisebb fia, Jóáház kivételével a király gyermekeit, feleségeit mind elrabolták és megölték (16-17). Az általa…

Szerző: refdunantul  2016.08.21. 04:00

Jórám, Júda királya harminckét évesen lett vezető (5), és nyolc évig uralkodott (Kr. e. 849-842). Jórám mindent megkapott az Úrtól, apján Jósáfáton keresztül (1-3). Nagy kísértés, ha valaki mindent megkap, mert élete könnyen tele lehet halálos tévedésekkel! Jórám király…

Szerző: refdunantul  2016.08.20. 04:00

Nehéz veszteg maradni és megadással várni az Úr szabadítására. Képtelenek vagyunk erre, kivéve, ha az Úr teljesen tehetetlenné tesz bennünket. Bárcsak előbb felhagynánk a sok pótcselekvéssel, kifejezve, hogy jobban bízunk az Úrban és az Ő szavában, mint magunkban. A kellő…

Szerző: refdunantul  2016.08.19. 04:00

ok nehézség terhelte eddig is Jósáfát király életét és szolgálatát, de mindeddig megerősítette és megsegítette őt az Úr abban, hogy legyőzze ezeket a nehézségeket. Ám ezek után olyan dolog történt, ami előtt a király és a vezetők is tehetetlenül álltak. Óriási…

Szerző: refdunantul  2016.08.18. 04:00

Rengeteg „intés” hangzik felénk, minden formában. Az őszinte elismerés kevés, viszont a kritika és a bántás számos formája elönt mindent. Ezek egy része lehet építő, figyelmeztető intés is; de mivel áradatként küzd velük az ember nap mint nap; ezért az érthető…

Szerző: refdunantul  2016.08.17. 04:00

Izráel királya, Aháb álruhába öltözve ment a csatába; míg Jósáfát a saját ruhájában. Őszintén szólva, elsőre azt mondhatjuk, hogy az emberek között járva valamikor kellenek „álruhák”, de döntő pillanatokat nem élhetünk meg álruhában, mert ez azt jelenti, hogy nem…

Szerző: refdunantul  2016.08.16. 04:00

Jósáfát király nemcsak belülről szilárdította meg országát, hanem próbált békés kapcsolatokat kiépíteni az elszakadt északi testvéreivel is. Az északi országrész királya ekkor Aháb volt, akinek leányát Jósáfát megkérte a fia számára. Ennek a diplomatikus, békülési…

Szerző: refdunantul  2016.08.15. 04:00

Az emberi logika szerint így hangzik a mondat: "Az Úr Jósáfáttal volt, mert... atyja Istenét kereste...", pedig a mondat valóságos értelme más sorrendet kíván, az Úr Jósáfáttal volt, ezért járhatott ő az Úr útján, és ezért fakadhatott áldás abból, amit tett. Minden itt…

Szerző: refdunantul  2016.08.14. 04:00

MI A LEGNAGYOBB OSTOBASÁG? – 1. Sok áldást tapasztalt meg Ászá, amíg bízott az Úrban. Erő feletti útját tiszta szívvel járta ez a király, egészen uralkodásának 35. évéig (15,19). – 2. Aztán folyamatosan belefáradt a sok küzdelembe, az „összevissza hit” és a…

Szerző: refdunantul  2016.08.13. 04:00

HOGYAN ÚJULHATUNK MEG IGAZÁN? – 1. Igazán megújulhatunk, ha vannak olyan hűséges szolgák, akik nemcsak remek közösségszervezők, hanem mindenekelőtt Isten Igéjének szelíd, de bátor tolmácsolói. Azarjáhú próféta ilyen volt, aki gyümölcstermő, azaz valóságos megtérésre…

Szerző: refdunantul  2016.08.12. 04:00

MIT JELENT A „JÓT” TENNI? – 1. A „jó” tartalmát mindig Isten határozza meg, nem pedig mi. Ászá király azt tette, amit jónak tartott az Úr (1). A jó felismerése és cselekvése mindig az élő Isten tiszteletéből fakad. Ászá király összetörte Isten népének bálványait,…

Szerző: refdunantul  2016.08.11. 04:00

A HÍVŐ EMBERRŐL. Az északiak királya, Jeroboám, minden prófétai figyelmeztetés ellenére sem a hit engedelmessége, hanem a harc mellett döntött. A harc pedig mindig tele van taktikákkal: lesben állva körbe kerítette déli testvéreit, akik a gonosz kísértése miatt ellenségeivé…

Szerző: refdunantul  2016.08.10. 04:00

ILYEN EGY HITVALLÁS. Különösen értékelendő, ha egy király, egy világi vezető szájából hangzik el. – 1. Ez a hitvallás bátran megszólítja azokat, akik elhagyták az Urat, vagyis a hitvallás mindig nevén nevezi a problémát (1-5). Abijjá király* így szólítja meg Jeroboám…

Szerző: refdunantul  2016.08.09. 04:00

HOGYAN ERŐSÖDHETÜNK MEG IGAZÁN? – 1. Ha „emberileg” megerősödünk és megszilárdulunk, többnyire elhagyjuk az Urat. Az emberi nyomorúság jele ez: még emlegetjük az Urat, netán buzgólkodunk is körülötte, de valójában már régen csak magunknak élünk. Roboám király is ebbe…

Szerző: refdunantul  2016.08.08. 04:00

MILYENEK VAGYUNK? Roboám, júdai királyra tekintve önvizsgálatot tarthatunk. – 1. Ez Roboám király* indulata: ó-emberi indulat. Az északiak elszakadtak tőlünk, majd visszavágunk és visszaszerezzük azt, ami a miénk. Az Úr azonban erre a lelkületre nemet mond, még akkor is, ha mi…

Szerző: refdunantul  2016.08.07. 04:00