– 1. Egykor mi is az élő Isten nélkül éltünk. Az ilyen élet pedig, bármilyen magasztos és sikeres is, valójában esztelenség, engedetlenség, tévelygés, amelynek során a saját önző, irigy, gonosz kívánságaink irányítanak bennünket, és ennek nyomán kölcsönös gyűlöletben élünk; - tehát valójában halálban vagyunk (3). – 2. De megjelent az Isten üdvözítő kegyelme, Jézus Krisztusban. Ez a kegyelem jóságos, emberszerető, irgalmas, vagyis Isten nem a mi tévelygő és gyűlölködő életünkre tekint, mert akkor jogos lenne azonnali ítéletes haragja, hanem Jézus Krisztusra (4-5), akiben az örök életet adja nekünk (7). – 3. Ugyanakkor az Ő kegyelme kézbe veszi megkoszosodott életünket és „lefüröszt” bennünket, újjászül, hogy már ebben a világban is másokká legyünk (Efezus 2,1-10). Milyen árvák azok a férfiak, akiknek már meghalt hűséges és gondoskodó feleségük. Az ilyenek elhagyatottak, szó szerint megkoszosodnak, és ha mindenfélével próbálkoznának is még, valójában szánalmasak. Ilyenek vagyunk az Úr nélkül: koszosak, és minden ügyködésünkben is szánalmasak. Köszönjük, Urunk, hogy nem hagytál bennünket ebben az állapotban.

Zsoltárok 28

182. dicséret