Áldott az olyan ember, akinek szándéka van arra, hogy segítsen a másikon. Nem arra gondolok, hogy eleve segítő hivatásban „dolgozunk”, esetleg ráérő időnkben részt veszünk, bizonyos korlátok között, ilyen tevékenységekben. Ezek is áldottak és nélkülözhetetlenek. Az Istennek kedves segítő szándék azonban az, amikor egy konfliktusos helyzetben, képessé leszek nem csupán a saját érdekemre tekinteni, hanem a „nagyobb ügyre” nézni, ennek érdekében esetleg alul maradni, értelmes, másokat építő áldozatot hozni.** A valódi szeretet ugyanis csak kölcsönösségben működhet ezen a világon: mások buzgóságára is szükségünk van, hogy a mi bőségünkből odaadjuk az áldott „ráadást” (7-8), abból, amink van (12). Vigyázzunk, a legszegényebbnek is van áldott „ráadása”, amit továbbadhat, ebben nincs kivétel. Itt tévedünk a legtöbbet. A mi szeretetünk ezen a világon legfeljebb „valódi szeretet” lehet, ez pedig soha nem „megváltó szeretet”. Ebben mindnyájan Jézus Krisztusra szorulunk (9). Őnála, odaát, majd megnyugtatóan kiegyenlítődnek a dolgok (13-15).

Eszter 9,1-19

144. zsoltár

* Brecht drámája, a szecsuáni jólélekről, felveti a segítő szeretet problémáját: „… add a kisujjad és kitépik az egész karodat”.

** Az üzenet kiegészítése:

Istenünk, Szentlelke által a krisztusi gazdagságban részesít bennünket (9), amely jó szándékainkat valódi cselekedetekké érleli, miközben megóv attól, hogy értelmetlen áldozatokat hozzunk a másikért (10-12).

Ez már egyben a segítő szándék konkrét cselekvéssé érlelése, a hiteles buzgóság.

Ismét mondom: áldozatot hozhatunk a másikért, de kivételes, Istentől rendelt helyzetektől eltekintve, nem kell magunkat feláldozni a másikért.

Ezzel ugyanis hatékonyan nem segíthetünk a másikon, vagy csak nagyon ritkán.

Jézus Krisztus áldozata az egyetlen értelmes áldozat. Ő gazdag lévén szegénnyé lett. Az Ő isteni hatalma által mi, az Ő szegénysége által meggazdagodhattunk (9), miközben az Ő gazdagsága elvehetetlen: hiszen feltámadott a halálból.