Nagyon fontos ez a lelkület, a krisztusi öröm indulata: elhatároztam, hogy nem szomorúsággal, hanem örömmel megyek hozzátok. Csak példaként említem, hogy hányszor figyelmeztet engem is erre az indulatra Isten Igéje, amikor elfáradok az egész napos hajszában. Végig tartottam magam, hazaérve pedig figyelmeztet az Úr, nehogy megszomorítsam fáradtságomban azokat, akiket a legjobban szeretek. Ilyenkor van a leginkább szükség arra, hogy elhatározzuk: nem megyünk haza szomorúsággal, sőt megvidámítjuk azokat, akiket a leginkább szeretünk. A krisztusi öröm arra jogosít fel, hogy megszomorodhatunk dolgok miatt, de nem szomoríthatunk meg senkit, mert csakis a másik megvidámítására van „mandátumunk”. Nagy áldás fakad ebből, hiszen, ha a másikat megvidámítjuk, akkor ő is meg fog vidámítani bennünket (2). Tehát itt arról van szó, hogy kölcsönösen vidámítsuk meg egymást, a krisztusi örömmel.*

Énekek 3

45. zsoltár

* Egymás kölcsönös megvidámításában, az Isten eszközei vagyunk; ugyanis a saját erőnkből csak szomorítani tudjuk egymást. Megvidámítani, valóságos, krisztusi örömöt átadni csak az Isten hatalmával lehetséges. Isten eszközei vagyunk, ha egymást örömre hangoljuk. Talán többen ismerik Bródy János dalát, esetleg a dallamát is, amely így hangzik: „Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen, mit tehetnék, áruld el nekem…”. Mit tehetnék érted, hogy a szívedben, minden pótszer nélküli öröm legyen, ez a krisztusi öröm legyen, amely megszomorodik, de sohasem szomorú. Ugye belátjuk, Istentől való küldetés, ha egymást örömre hangoljuk, erre a krisztusi örömre.