Bizonyosság. Ha egy szóval kellene összefoglalni ezt az igeszakaszt, ezt mondanám: bizonyosság (38). Pál apostol hitvallása teljes bizonyosságról, üdvbizonyosságról „énekel”.*  Az evangéliumból csak ez a bizonyosság következhet Isten népére, valamint az egyes hívő emberre nézve. Ezért teológiailag lehetetlen, hogy Isten hívő népe aggódjon, egyházára rosszat mondjon, gyarló emberi technikákban bízzon. Isten velünk van (Máté 1,23). Ez a bizonyosság mindenre elégséges, mert ha Ő velünk van, akkor semmiféle ellenség nem győzedelmeskedhet rajtunk (31). – 1. Isten velünk volt a világ teremtése előtt, amikor örök elhatározása szerint kiválasztott, elrendelt, elhívott, megigazított, megszentelt és megdicsőített bennünket (28-30). – 2. Isten velünk van a jelenben, egészen Jézus Krisztus visszajöveteléig. Ki lehetne tehát ellenünk? Hiszen Isten mindent odaadott érettünk, még tulajdon Fiát is. Miben szűkölködnénk? Hiszen Jézus Krisztus feltámadása által miénk az üdvösség. Ki vádolna bennünket? Hiszen Isten igaznak tart minket. Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Isten megváltó szeretetétől senki és semmi el nem választhatja népét (31-39). – 3. Isten velünk lesz, nemcsak a világ végezetéig (Máté 28,20), hanem az örökkévaló teljességében (37-39). – Ez a bizonyosság a Szentlélek ajándéka.

Ezsdrás 9,10-15

217. dicséret

* Bizonyosság. Ha egy szóval kellene összefoglalni ezt az igeszakaszt, ezt mondanám: bizonyosság (38). Pál apostol hitvallása teljes bizonyosságról, üdvbizonyosságról „énekel”. Ez a bizonyosság, amire szükségünk van: meg vagyok győződve arról (38), hogy Isten velünk volt, van, lesz. Ez a meggyőződés száz százalékos bizonyosság, megkérdőjelezhetetlen evidencia, minden emberi nyomorúság és kételkedés ellenére is.

Szerző: refdunantul  2016.10.06. 04:00 komment

süti beállítások módosítása