Dicsekvésektől hangos a világ. Mindenki mondja a magáét, igazolja magát, csak a „jót” mondja el magáról, még szerényen is. Persze lehet dicsekedni mások előtt, az Úrban (2Korinthus 1,12-14), de ez a dicsekvés mindig hálaadással és őszinte alázattal gazdag; - tudva, hogy mindent az Úrtól kaptunk (1Korinthus 4,7), mi csak hűségesen sáfárkodtunk a kapott javakkal (1Korinthus 4,2). Az Isten előtt azonban nem dicsekedhet egyetlen test sem, még Ábrahám sem. Mit ért el Ábrahám a saját erejéből? Mit érhettél el a saját erődből? Még lélegzetet sem vehetünk az Úr kegyelme, megtartó szeretete nélkül (1-2). Hogyan „teremthetnénk” akkor a saját erőnkből tökéletességet, igazságot, szabadulást, üdvösséget; magunk és mások számára? Ábrahám hite éppen annak beismerése volt, az Úr ígéreteire való teljes ráhagyatkozásban, hogy a saját erejéből csupán halálra juthat, hiába fáradozik, hiába erőlködik (3). Aki küzd, annak azt fizetik meg, ami azért jár (4). Boldog, aki látja a saját erőtlenségét, és mer hinni, kérni, mindent az Úrtól várni.*

Ezsdrás 5,1-5

256. dicséret

* A hívő ember is küzd, de már nincs benne görcs, félelem, mert tudja, már minden az övé, ingyen, a Jézus Krisztusban. Dávid is vallotta, boldog az ilyen ember (6-8). Boldogtalan a ma embere, mert csak a saját erejében bízik, és lehetnek ugyan látványos és nagy győzelmei, de a következő pillanatban már ki is folyik a kezéből a dicsőség, mint a víz? Mi marad utána? Boldog az olyan ember és nép, aki az Úrban bízik (Zsoltárok 89,16).

Szerző: refdunantul  2016.09.26. 04:00 komment

süti beállítások módosítása