Kell a nyomorúság ahhoz, hogy Isten népe, és benne az egyes ember töredelmes szívvel és szent elhatározással rádöbbenjen arra, hogy nem mehet ez így tovább; - ezért ismét az Úrhoz forduljon, és legalább a testvéreivel egységben éljen. Az asszírok elhurcolták az északi országrész lakosságának nagy részét (Kr. e. 722). Ezután szólította meg Ezékiás király Isten teljes népét, nemcsak a déli Júdát, hanem a megmaradt északi törzseket is: Nem mehet ez így tovább, együtt térjünk meg az Úrhoz, és ezt láthatóan is vállaljuk fel, megtartva a páska ünnepét, amely Isten szabadító tetteire való emlékezés, és egyben abban való részesedés (1-5). Ezékiás kiemelte, hogy ne késlekedjenek, most vegyenek „úrvacsorát”, az első hónap helyett a másodikban (2-3), mint utópáskát (4Mózes 9,10). Nem baj, ha nem tud mindenki az előírások szerint felkészülni, megtisztulni; - majd kegyelmével veszi körül népét az Úr. Most azonban a megtérés, a látható, hitvalló cselekvés ideje van. Ez mindenestül kegyelem, amelyben Isten minden méltatlanságunk ellenére is használ, és megsegít (17-20). Az Úr a szívekre tekint, és nem a kultusz hiányosságaira.*

Efezus 2,11-22

392. dicséret

* Persze készültek, ahogy tudtak! Először el kellett távolítani a „bálványimádás” megmaradt, megbotránkoztató jeleit. A bűnök gyakorlatával látható módon szakítani kell (14). A király és a vezetők mindenkit meghívtak az ünnepre, és nem csüggedtek el azon, hogy számosan csúfolódva utasították vissza a hívó szót, mindenféle kifogásokat keresve. Sokan azonban meghallották az Úr szavát, és eljöttek (10-12)