Jórám, Júda királya harminckét évesen lett vezető (5), és nyolc évig uralkodott (Kr. e. 849-842). Jórám mindent megkapott az Úrtól, apján Jósáfáton keresztül (1-3). Nagy kísértés, ha valaki mindent megkap, mert élete könnyen tele lehet halálos tévedésekkel! Jórám király trónra lépése után megölette hat testvérét, és a tényleges vagy vélt ellenzék vezéreit, akik „jobbak” voltak nála (4). Jórám hitéletében is eltévelyedett: felújította a magaslati Baál-kultuszt, nyilván felesége befolyására, aki Aháb és Jezabel leánya volt. Feltehető, hogy a tömeges gyilkosság sugalmazója is ő volt. Ez azonban nem menti fel Jórám királyt, akinek tévelygése népét is hűtlenné tette (11). Isten, Jórám király bűnei ellenére, mégis hűséges maradt népéhez és szövetségéhez, hiszen megígérte, hogy megtartja Dávid „lámpását” mindörökké (7). Isten, ígérete szerint megőrzi népét, de egyen-egyenként nem menekülhetünk a számadás elől. Isten kegyelme tarthat meg egyedül, ha még életünkben megragadhattuk és hűséggé formáltuk azt!*

Lukács 23,1-5

340. dicséret

* Jórám királyi házasságból, és az egész életéből eredő gonosztettek következményeként Edom és Libna elszakadt Júdától, tehát az ország területe csökkent (8-10). De ez csak a büntetés kezdete volt.

Szerző: refdunantul  2016.08.20. 04:00 komment

süti beállítások módosítása