HOGYAN ÚJULHATUNK MEG IGAZÁN? – 1. Igazán megújulhatunk, ha vannak olyan hűséges szolgák, akik nemcsak remek közösségszervezők, hanem mindenekelőtt Isten Igéjének szelíd, de bátor tolmácsolói. Azarjáhú próféta ilyen volt, aki gyümölcstermő, azaz valóságos megtérésre hívta Isten népét. – 2. Igazán megújulhatunk, ha vannak olyan vezetőink, akik komolyan veszik Isten Igéjét, valamint Isten hűséges szolgáinak igei üzenetét, mint ahogy Ászá király hallgatott Azarjáhú próféta intésére. Ászá király elég bátor volt ahhoz, összeszedve minden erejét és kérve az Urat (8), hogy az esetleges ellenállással szemben az ország egész területén lerombolja a bálványozó kultuszhelyeket, visszaállítsa az élő Isten igaz tiszteletét. – 3. Igazán megújulhatunk, ha abban a kegyelmi állapotban részesülhetünk, hogy fájni kezd a „pazar, de haldokló” életünk. Ne döbbenjünk meg azon, ahogy az Ige fogalmaz, miszerint aki nem tartotta meg Isten törvényének rendjét, annak meg kellett halni. Hiszen itt csak annak leírásáról van szó, amiben azóta is szenvedünk, mert az Úr üdvözítő rendje és megváltó szeretete nélkül halálban vagyunk, haldoklunk, vagy megemésztjük egymást (13).

Lukács 22,7-13

438. dicséret

* A teljes magyarázat:

HOGYAN ÚJULHATUNK MEG IGAZÁN?

– 1. Igazán megújulhatunk, ha vannak olyan hűséges szolgák, akik nemcsak remek közösségszervezők, hanem mindenekelőtt Isten Igéjének szelíd, de bátor tolmácsolói.

Azarjáhú próféta ilyen volt, aki igehirdetéseiben arra mutatott rá, hogy Isten népe a bírák idejében tanító, pap és törvény nélkül élt, nagy nyomorúság és zűrzavar között.

Isten Igéjének szolgája gyümölcstermő, azaz valóságos megtérésre hív: vegyük végre észre, hogy az Istennek való engedelmességből áldás fakad.

– 2. Igazán megújulhatunk, ha vannak olyan vezetőink, akik komolyan veszik Isten Igéjét, valamint Isten hűséges szolgáinak igei üzenetét, mint ahogy Ászá király hallgatott Azarjáhú próféta intésére.

Ászá király elég bátor volt ahhoz, összeszedve minden erejét és kérve az Urat (8), hogy az esetleges ellenállással szemben az ország egész területén lerombolja a bálványozó kultuszhelyeket, visszaállítsa az élő Isten igaz tiszteletét, amelyben ezután Júda és Benjámin törzse mellett Efraim, Manassé és Simeon jövevényei is részt vehettek.

Még saját vér szerinti rokonainak sem kedvez, mert saját nagyanyja sem lehet bálványimádó (16-19).

Ászá király saját életében is kegyes ember volt, vagyis nem csupán „eszköz” volt részéről a hit (18).

Ászá szolgálatát, életét megáldotta az Úr, húszévnyi békével (15).

Szomorú, hogy gúny és gyanakvás kísér minden Ászá királyhoz hasonló vezetői próbálkozást, amely a lelki és hitélet terén is biztos irányt mutatna, és noha a hitet nem lehet parancsba adni, ám életmentő irányokat minden vezető felelőssége mutatni, halál-közelben pedig kötelessége parancsolni azokat.

Isten Lelke majd munkál, ha akar, annak ugyanis nem lehet ellent állni (8-15).

– 3. Igazán megújulhatunk, ha abban a kegyelmi állapotban részesülhetünk, hogy fájni kezd a „pazar, de haldokló” életünk. Ne döbbenjünk meg azon, ahogy az Ige fogalmaz, miszerint aki nem tartotta meg Isten törvényének rendjét, annak meg kellett halni. Hiszen itt csak annak leírásáról van szó, amiben azóta is szenvedünk, mert az Úr üdvözítő rendje és megváltó szeretete nélkül halálban vagyunk, haldoklunk, vagy megemésztjük egymást. Ebben a halálos tobzódásban kifogyhatatlan a változatosság, de az eredmény ugyanaz. Gondoljunk csak bele, mik vannak ebben a világban? Egyedül a megváltó Úr segíthet rajtunk (13).

Szerző: refdunantul  2016.08.12. 04:00 komment

süti beállítások módosítása