A templomról. – 1. A templomnak méltó épületnek kell lenni az Úr nagyságához (6-9), ahol Isten népe különösképpen megtapasztalhatja az Ő jelenlétét. De Isten jelenléte több, mint egy emberi kéz által emelt épület, mert Őt az egek egei sem fogadhatják be (3-5). – 2. A templom épülete az a hely, ahol az ember rendezheti életét az Istennel, áldozataival kiengesztelheti Istent, tökéletlen életének hiányosságai miatt. A templom az a szent hely, ahol az ember ténylegesen átéli a maga nyomorúságát és az Isten hatalmát (5). – 3. Éppen ezért, a templom az a szent hely, ahol az ember megváltás, Isten segítsége, kegyelme után kiált. Akkor véres-áldozatokkal tette ezt. Ma már erre nincs szükség, mert a megváltás a miénk. De szükségünk van arra, hogy Jézus Krisztus megváltó szeretete újból és újból felragyogjon előttünk, az Ő Igéje és Lelke által. Ezért kell a templom, kell a gyülekezet, kell az egyház, kell a szolgálat.

Lukács 18,9-17

51. zsoltár

Szerző: refdunantul  2016.07.24. 04:00 komment

süti beállítások módosítása