Úgy olvassuk ezeket a neveket, hogy ezek az emberek, az Isten elhívása alapján, mindig az Úr szolgálatában álltak, hogy ez által az istentisztelet, mint az emberi élet szívdobogása, biztosított legyen, nemzedékeken át. Manapság a „lelkészi” szolgálatot ezerféleképpen felhígítottuk, semmibe vesszük, jobb esetben szolgálatát kiosztottuk magunk között, közösségszervezéssé silányítottuk, az elhívását semmibe vettük; - ehelyett a protestáns egyházakban egy korrekt „demokráciát” érvényesítünk, ami „helyes” ebben a világban, de nem „kedves” az Úr előtt. Tehát ezek a nevek az isteni elhíváson alapuló szolgálatok fontosságát, szent rendjét hirdetik, hiszen ezek lettek Istentől kijelölt szolgálattevők, valamint ezek kaptak megbízást, hogy bejárjanak az Úr házába (19). Mi az Újszövetség népe vagyunk, a Jézus Krisztusba vetett hit által valljuk minden hívő szolgálatra való elhívatottságát. Ez így biblikus. Nem ezzel van a baj, hanem a hit hiányával, és „valami egészen más” jelenlétével, a szolgálat leple alatt.

Lukács 13,22-35

512. dicséret