Dávidot kiváló vitézek is támogatták királyságában. A mai igeszakasz Dávid vitézei közül a legkiválóbbakat említi meg, hőstetteikkel együtt. Itt az minősít egy vitézt, hogy mennyire volt tekintélyes a többiek között (21), hány embert döfött le az ellenség seregéből (20), valamint milyen egyéb rendkívüli tetteket hajtott végre, amellyel erejét megmutatta (22-25). Ha belegondolunk, ma is ezek minősítenek egy embert, annak tekintélyét, ha nem is így nevezzük meg a minősítés feltételeit. Jézus Krisztusban valami alapvetően új és más szemlélet jött el erre a világra, amit azóta sem fogadott be igazán ez a világ, még Isten látható népe sem, de akik igazán az Ő követői, azoknak az Úr Jézus Krisztus Szentlelket ad, hogy így éljenek, és tekintélyüket ne a látható, földi erő, szépség, tehetség, okosság határozza meg csupán, hanem valamiféle mennyei több. Isten Jézus Krisztusban erre az új életre ad szabadulást és megváltást (14). Tehát ettől kezdve a kiváló ember értékmérője a krisztusi mérce (22), és nem pedig a „lándzsa” hossza (23).

Lukács 8,1-15

154. dicséret

* A teljes magyarázat:

Dávidot egységesen királlyá tették, és láthatóan támogatták királyságában. Ez azt jelenti, hogy ha valakinek bizalmat adunk, azt utána hűséggel támogatjuk is, nem hagyjuk magára (10).

– 1. Dávidot kiváló vitézek is támogatták királyságában. A mai igeszakasz Dávid vitézei közül a legkiválóbbakat említi meg, hőstetteikkel együtt. Itt az minősít egy vitézt, hogy mennyire volt tekintélyes a többiek között (21), hány embert döfött le az ellenség seregéből (20), valamint milyen egyéb rendkívüli tetteket hajtott végre, amellyel erejét megmutatta (22-25). Ha belegondolunk, ma is ezek minősítenek egy embert, annak tekintélyét, ha nem is így nevezzük meg a minősítés feltételeit.

– 2. Jézus Krisztusban valami alapvetően új és más szemlélet jött el erre a világra, amit azóta sem fogadott be igazán ez a világ, még Isten látható népe sem, de akik igazán az Ő követői, azoknak az Úr Jézus Krisztus Szentlelket ad, hogy így éljenek, és tekintélyüket ne a látható, földi erő, szépség, tehetség, okosság határozza meg csupán, hanem valamiféle mennyei több. Isten Jézus Krisztusban erre az új életre ad szabadulást és megváltást (14). Tehát ettől kezdve a kiváló ember értékmérője a krisztusi mérce (22), és nem pedig a „lándzsa” hossza (23).

– 3. Ennek a krisztusi újnak része az is, hogy Isten gyermekei sem egyformák, de Isten előtt mégis egyenlő értékűek. Tehát nem olyan hierarchia érvényesül Isten országában, mint itt a vitézek között, illetve azóta is, bárhol a világban (21).

– 4. Amikor Dávid eltikkadt rejtekhelyén a szomjúságtól, három embere olyan áldozatot hozott érte, hogy saját életük kockáztatásával áttörtek az ellenség táborán, és vizet merítettek a betlehemi kútból. Ilyen támogatottságot élvezett Dávid király, aki maga is megdöbbent és meghatódott ezen, ezért nem itta meg a vizet, hanem együtt szenvedett vitézeivel. Ilyen az igazi vezető. Majd a „betlehemi kútból” fakadó forrás egyszer mindnyájuk szomjúságát megenyhíti (15-19).

Szerző: refdunantul  2016.06.23. 04:00 komment

süti beállítások módosítása