A hűtlenség pusztuláshoz vezet. Megölték Saul háza népét, gyermekeit; - és magára a királyra is ez a sors várt volna, de beledőlt a saját kardjába, még mielőtt idegenek gúnyolódva és halálosan megkínozták volna. Ez a jelenet, nem pont Saul esete kapcsán, mégis elénk hoz egy kérdés,. Eljuthatnak odáig a dolgok, tőlünk függetlenül is, hogy „saját kardunkba kellene dőlni”? Ilyenkor lepereg az ember előtt az egész élete. Isten gyermeke még ebben az utolsó pillanatban is leteheti minden mulasztását, és megragadhatja az Úr kegyelmét (1-6). Ekkor meghal, de nem veszik el. Ki lehet mondani, hogy adódhat olyan helyzet, amikor jobb meghalni, mint idegen emberek gyarló kezeibe esni, nem engedve, hogy kínjainkkal gúnyolják az Úr ügyét! Persze, ha a szenvedésünk Isten akarata, akkor Ő ad hozzá erőt, hogy hűek maradjunk mindhalálig (Jelenések 2,10). Nagy kérdés: lennének-e ma közöttünk, elkényeztetett keresztyének között (8-10), ilyen helyzetekben hit-hősök? A szánk ugyanis nagy, de egy semmirevaló hétköznapi konfliktust sem tudunk hitben elrendezni.

Lukács 7,18-35

240. dicséret

* A teljes magyarázat:

A krónikás Dávid király előtérbe kerülésének előzményeit összegzi.

– 1. Az előző király, Saul méltatlanná vált szolgálatára: hűtlen lett az Úrhoz, idegen „módszerekhez” folyamodott, és nem törődött az istentisztelettel sem (13).

– 2. Ez a hűtlenség pusztuláshoz vezet. Megölték Saul háza népét, gyermekeit; - és magára a királyra is ez a sors várt volna, de beledőlt a saját kardjába, még mielőtt idegenek gúnyolódva és halálosan megkínozták volna.

– 3. Ez a jelent azonban elénk hoz egy másik üzenetet. Eljuthatnak odáig a dolgok, tőlünk függetlenül is, hogy „saját kardunkba kellene dőlni”. Ilyenkor lepereg az ember előtt az egész élete. Isten gyermeke még ebben az utolsó pillanatban is leteheti minden mulasztását, és megragadhatja az Úr kegyelmét (1-6). Ekkor meghal, de nem veszik el. Ki lehet mondani, hogy lehetnek olyan helyzetek, amikor a „külső öngyilkosság”, lényegét illetően nem az? Jobb meghalni, mint idegen emberek gyarló kezeibe esni, nem engedve, hogy kínjainkkal gúnyolják az Úr ügyét! Persze, ha ez az Isten akarata, akkor ad hozzá erőt, hogy hűek maradjunk mindhalálig (Jelenések 2,10). Nagy kérdés: lennének-e ma közöttünk, elkényeztetett keresztyének között (8-10), ilyen helyzetekben hit-hősök? A szánk ugyanis nagy, de egy semmirevaló hétköznapi konfliktust sem tudunk hitben elrendezni.

– 4. Saul legnagyobb bűne az, hogy saját hűtlensége és pusztulása a rá bízottak bukását is jelentette (7-10). Ez a vezető mindenkori felelőssége. Imádkozzunk értük.

Szerző: refdunantul  2016.06.21. 04:00 komment

süti beállítások módosítása