NEM ERŐVEL, HANEM AZ ÚR LELKÉVEL? – 1. Ó-emberi gondolataink szerint szimpatikus ez a Sámson. Úgy vélhetjük, hogy hamar rövidre lehetne zárni ügyeket, ha olyan vitathatatlan testi erővel rendelkeznénk, mint Sámson, aki egyedül ezrével agyba-főbe verte személyes ellenségeit (8). Nem volt vita. – 2. Persze, fontoljuk csak meg; - nem látványosan, de mai napig így működnek a dolgok, a nagy szabadságban is: az erősebb, a „nagyobb” győz, elagyabugyálja a többieket, akik aztán elkullognak, hogy valahol máshol náluknál gyengébbeket keressenek, hasonló céllal. Ezen nincs mit szépíteni. Erő-politika minden; undorodni, öklendezni kellene miatta; helyette azonban be sem ismerjük, hogy így van. – 3. Sámsont saját népe kiadná a filiszteusoknak, csak aztán hadd éljék hamisan békés, langyos és Istenhez hűtlen hétköznapjaikat (9-13). Sámsont azonban megszállta az Úr Lelke, és nem lehetett őt elfogni (14-17). Sámson személyes, önmagában megbotránkoztató ügyein keresztül az Úr ébresztgette népét: nem jó az úgy, ahogy most élnek, idegen mocsárban. Nem az „idegennel” van a baj, hanem a „mocsárral”!
Lukács 1,1-25
479. dicséret
* A teljes magyarázat:
NEM ERŐVEL, HANEM AZ ÚR LELKÉVEL?
– 1. Ó-emberi gondolataink szerint szimpatikus ez a Sámson. Úgy vélhetjük, hogy hamar rövidre lehetne zárni ügyeket, ha olyan vitathatatlan testi erővel rendelkeznénk, mint Sámson, aki egyedül ezrével agyba-főbe verte személyes ellenségeit (8). Nem volt vita. Persze, fontoljuk csak meg; - nem látványosan, de mai napig így működnek a dolgok, a nagy szabadságban is: az erősebb, a „nagyobb” győz, elagyabugyálja a többieket, akik aztán elkullognak, hogy valahol máshol náluknál gyengébbeket keressenek, hasonló céllal. Ezen nincs mit szépíteni. Erő-politika minden; undorodni, öklendezni kellene miatta; helyette azonban be sem ismerjük, hogy így van.
– 2. Sámson személyes, szenvedélyes indulatait nehezen lehet elkülöníteni isteni küldetésétől. Bizonyos, hogy személyes indulatai ragadták el, amikor filiszteus apósa másnak adta feleségét, és annak húgát kínálta helyette, a kor szokása szerint; és akkor is a személyes indulatai gerjesztették haragra, joggal, amikor a filiszteusok megölték feleségét és családját, mert ezek miatt csattant az egész filiszteus népen Sámson bosszúja (1-8). Isten azonban Sámson személyes indulatait felhasználta, szabadító tervébe illesztette; hiszen Isten népe már-már beletörődött, megbékélt az idegen filiszteus elnyomással (11). Sámsont is kiadnák a filiszteusoknak, csak aztán hadd éljék hamisan békés, langyos és Istenhez hűtlen hétköznapjaikat (9-13). Sámsont azonban megszállta az Úr Lelke, és nem lehetett őt elfogni (14-17). Sámson személyes, önmagában megbotránkoztató ügyein keresztül az Úr ébresztgette népét: nem jó az úgy, ahogy most élnek, idegen mocsárban. Nem az „idegennel” van a baj, hanem a „mocsárral”!
– 3. Hatalmas, erős, láthatóan nagy képességű ember ez a Sámson, de Ő is Isten szabadítására szorul, nem mindenható. Legyőzi a filiszteusokat, de aztán majdnem szomjan hal. Ha Isten nem siet segítségére, elpusztul (18-19). Aki itt legnagyobb, az is csak Isten kegyelméből él, és lehet azzá, aki (Zakariás 4,6). Ez a tapasztalás teszi Sámsont igazán Isten népének vezetőjévé, aki már elindult azon az úton, hogy személyes ügyeit hittel alárendelje Isten elhívó akaratának, és ezáltal, egy adott helyzetben népe szabadítója lehessen (20).
