Többször említettük már, hogy Gedeon sem volt tökéletes ember. – 1. Egyrészt korának embere volt, aki az akkori harci módon, a kegyetlenséget sem nélkülözve küzdött (20-21). Emellett szintén korának gyermeke volt Gedeon abban, hogy sok felesége volt (29-32). – 2. De ezek mellett Gedeonnak nyilvánvaló bűnei is voltak, hiszen őt is tőrbe csalta a bálványimádás akkori formája, a beolvasztott aranyfülbevalók, vagyis maga az arany, a pénz, a hatalom (24-27). – 3. Pedig Isten milyen erővel és hatalommal ruházta fel és használta őt, amelynek nyomán megalázkodott a náluknál sokkal erősebb ellenség, és béke lett az országban (28). Isten hatalmasan cselekszik velünk, de mi semmit sem változunk, hanem sodródunk korunk áradatával (33-35). – 4. Egyetlenegy valaki volt ezen a világon, aki nem sodródott a korával, bár korának gyermeke volt, és semmiféle bűn nem terhelte őt. Őrá, Jézus Krisztusra tekintve van esélyünk valóban újat kezdeni, és korunkban is megjeleníteni a mennyei világ gazdagságát.

1Péter 4,1-11

220. dicséret

* A teljes magyarázat:

Többször említettük már, hogy Gedeon sem volt tökéletes ember.

– 1. Egyrészt korának embere volt, aki az akkori harci módon, a kegyetlenséget sem nélkülözve küzdött (20-21). Emellett szintén korának gyermeke volt Gedeon abban, hogy sok felesége volt (29-32).

– 2. De ezek mellett Gedeonnak nyilvánvaló bűnei is voltak, hiszen őt is tőrbe csalta a bálványimádás akkori formája, a beolvasztott aranyfülbevalók, vagyis maga az arany, a pénz, a hatalom (24-27). Tehát korának általános bűnei mellett tetten érhető, konkrét bűnei is voltak Gedeonnak. Ő is belezuhant abba a csapdába, ami azóta is fenyegeti, már-már elnyeli a világot.

– 3. Pedig Isten milyen erővel és hatalommal ruházta fel és használta őt, amelynek nyomán megalázkodott a náluknál sokkal erősebb ellenség, és béke lett az országban (28). Isten hatalmasan cselekszik velünk, de mi semmit sem változunk, és nem csupán az a gond, hogy sodródunk korunk áradatával, sokféle veszélyes örvény közepette; hanem még inkább az, hogy miközben megtapasztaljuk Isten kegyelmét, mi mégis újra és újra, mint az Ő népe, látványos hűtlenségekkel is elhagyjuk Őt (33-35).

– 4. Egyetlenegy valaki volt ezen a világon, aki nem sodródott a korával, bár korának gyermeke volt, és semmiféle bűn nem terhelte őt. Őrá, Jézus Krisztusra tekintve van esélyünk valóban újat kezdeni, és korunkban is megjeleníteni a mennyei világ gazdagságát. Jézus Krisztusra tekinteni olyan, mint amikor a napfelkeltére tekintünk, s az ezernyi színben pompázó égbolt megállít, önvizsgálatra késztet, reménységgel tölt el, miközben az arcunk is ragyog, nem saját magunktól, hanem az egyetlen naptámadat, Jézus Krisztus fényességétől.

Szerző: refdunantul  2016.05.23. 04:00 komment

süti beállítások módosítása