Mózesnek mondta az Úr, hogy közel van elmenetelének ideje. Nagy áldás, amikor elköltözésünk idejét kijelenti nekünk az Isten, erre fel tudunk készülni, mert nincs nagyobb ajándék, mint felkészülten elmenni ebből a világból, elrendezve dolgainkat. Mivel azonban nem mindig tudjuk az időt, Mózesnek is csak az idő közelsége lett kijelentve, ezért mindig készen kell lennünk az elmenetelre (14-15). – A halál meghatározása a mai Ige szerint pihenés: „te most pihenni térsz” (16). Kell is egy dolgos élet után a pihenés és mivel a halál: pihenés, ezért abból van felébredés egy újabb „szent” aktivitásra. – Mózes számára a közelgő halál éppen ezért nem valamiféle tragikus eseményt jelentett, hiszen a hívő ember ilyenkor az élethez és urához kerülhet közelebb. Emellett Mózes halála szinte kegyelmi állapot volt, hiszen utána Isten népének olyan korszaka kezdődött, amelyet kegyelem volt nem megélni. Gondoljunk arra is, hogy Isten az Övéit akár konkrét halálukban valami utána következő rettenetestől is megszabadíthatja (29).

Jelenések 22,1-7

421. dicséret

* A teljes magyarázat:

– Mózesnek mondta az Úr, hogy közel van elmenetelének ideje. Nagy áldás, amikor elköltözésünk idejét kijelenti nekünk az Isten, erre fel tudunk készülni, mert nincs nagyobb ajándék, mint felkészülten elmenni ebből a világból, elrendezve dolgainkat. Mivel azonban nem mindig tudjuk az időt, Mózesnek is csak az idő közelsége lett kijelentve, ezért mindig készen kell lennünk, dolgainkban, testben, lélekben, hitben az elmenetelre (14-15).

– A halál meghatározása a mai Ige szerint pihenés: „te most pihenni térsz” (16). Kell is egy dolgos élet után a pihenés és mivel a halál: pihenés, ezért abból van felébredés egy újabb „szent” aktivitásra. Jézus Krisztus eljövetelekor vége lesz ennek a pihenésnek, s megkezdődik az aktív, zavartalan örök élet; ott azonban bármiféle aktivitást már nem fáradtságként élünk meg.

– Mózes számára a közelgő halál éppen ezért nem valamiféle tragikus eseményt jelentett, hiszen a hívő ember ilyenkor az élethez és urához kerülhet közelebb. Emellett Mózes halála szinte kegyelmi állapot volt, hiszen utána Isten népének olyan korszaka kezdődött, amelyet kegyelem volt nem megélni. Erre utal az igeszakasz további része, majd Mózes éneke is a következő fejezetben. Isten népe és a világ „el fog romlani” (29). Döbbenetesen tárja elénk ezt a romlást Isten Igéje: „eszik, jóllakik, meghízik, és más istenekhez fordul”, vagy istentelenné lesz. Micsoda kegyelem, hogy Mózesnek ezt nem kellett már megélni. Gondoljunk arra is, hogy Isten az Övéit akár konkrét halálukban valami utána következő rettenetestől is megszabadíthatja.

Szerző: refdunantul  2016.05.07. 04:00 komment

süti beállítások módosítása