Mit kezdhet a ma embere az Ige kizárólagosságával? Folytassuk a tegnapi üzenet kifejtését. Tudom, sokféle ez a világ, sokszínű, ez jól is van így, de a sokféle színskálában minden szín csakis saját, Istentől kapott árnyalatát képviselheti. Ha megtagadná önmagát, akkor lenne igazán szürke a világ. De sokkal többről van itt szó: arról, hogy a mennyei világ nem a sokféleségétől és a sokszínűségétől lesz sokkal jobb mindennél (Filippi 1,23), hanem éppen ellenkezőleg; - attól, hogy végre megszűnik minden olyan sokféleség, ami itt gyötrelemmé lett számunkra. A sokszínűség az itteni nyomorúságos világ jellemzője, de ez nem azt jelenti, hogy a mennyei világ szürke lenne, hanem azt, hogy „egységes”, a Jézus Krisztusban. Erre várunk, amikor az Ő egyetlen helye, jelenléte, megváltó szeretete betölt mindent, ahol nyugtunk és örömünk lesz (10). Ott már nem lesznek áldozatok, szabályok (13-18), mert azok a szívünkbe lesznek írva. Addig pedig vigyázzunk (13), és ne hagyjuk magukra az Úr szolgáit, akik ezt az egységet, ezt az egyetlen megváltó helyet, Jézus Krisztus keresztjét és üres sírját mutatják és hirdetik nekünk (19).

Jelenések 8,1-6

141. zsoltár

Szerző: refdunantul  2016.04.14. 04:00 komment

süti beállítások módosítása