– 1. Isten szólt: Mózesen keresztül Isten ezeket mondta népének; - mást nem mondott; - szavainak lényegét pedig felírta nekik, hogy azokat soha el ne felejtsék. Isten nem mondott el mindent, amit pedig nem jelentett ki nekünk, arról ne találgassunk; sőt, amit elmondott, annak sem a részletei, hanem a sűrítménye (esszenciája) a lényeg (22-23). – 2. Isten megszólította népét, mert népe életben maradhat, ha Ő szól hozzájuk. Isten szava az életben maradás egyetlen esélye. – 3. Isten szavát meghallani azonban „halálos” igénybevételt jelent: meghallani az isteni szót, és azt hallani meg, nem valami mást. Ezért a nép a közvetítőt, Mózest bízta meg ezzel a szolgálattal (24-27). Így a nép végezheti mindennapi feladatát, miközben van, aki Isten Igéjét kikönyörgi a hétköznapok számára. A nép kérése Mózes felé nem halálfélelemből, hanem istenfélelemből fakad, mert tudják, őket leköti a mindennapok küzdelme, de kell felülről a mennyei erő. Számukra fontos volt Isten szava, a mennyei útmutatás életük minden idejében; ezért számukra fontos volt Isten Igéjének elhívott szolgája is (28-29).

Jelenések 3,14-22

457. dicséret

* A teljes magyarázat:

– 1. Isten szólt: Mózesen keresztül Isten ezeket mondta népének; - mást nem mondott; - szavainak lényegét pedig felírta nekik, hogy azokat soha el ne felejtsék. Isten nem mondott el mindent, amit pedig nem jelentett ki nekünk, arról ne találgassunk; sőt, amit elmondott, annak sem a részletei, hanem a sűrítménye (esszenciája) a lényeg.

– 2. Micsoda kegyelem, Isten áttöri a homályt, a felhőt és a tüzet, számunkra is felfogható szavával, Igéjével, amelynek lényege a Tízparancsolat, beteljesítője pedig a mi Urunk, Jézus Krisztus (22-23).

– 3. Isten megszólította népét, mert népe életben maradhat, ha Ő szól hozzájuk. Isten szava az életben maradás egyetlen esélye.

– 4. Isten szavát meghallani azonban „halálos” igénybevételt jelent: meghallani az isteni szót, és azt hallani meg, nem valami mást. Ezért a nép a közvetítőt, Mózest bízta meg ezzel a szolgálattal (24-27). Így a nép végezheti mindennapi feladatát, miközben van, aki Isten Igéjét kikönyörgi a hétköznapok számára. A nép kérése Mózes felé nem halálfélelemből, hanem istenfélelemből fakad, mert tudják, őket leköti a mindennapok küzdelme, de kell felülről a mennyei erő. Számukra fontos volt Isten szava, a mennyei útmutatás életük minden idejében; ezért számukra fontos volt Isten Igéjének elhívott szolgája is (28-29).

– 5. Isten szavát, döntéseit, rendelkezéseit megtanulja, továbbadja az Ő népe, hogy annak mértéke szerint éljen, és ne térjen el attól se jobbra, se balra (32-33). Isten ezzel népe javát munkálja: hogy jó dolgában hosszú időt élhessen saját földjén. Ez szolgálja Isten dicsőségét is. Az Úr szava nélkül azonban nem élünk, csak vegetálunk, rossz dolgunk lesz, és kevés időnk, ezért örökké kapkodunk. Pont ebben a nyomorúságban vagyunk manapság.

Szerző: refdunantul  2016.04.06. 04:00 komment

süti beállítások módosítása