Jézus Krisztus, isteni hatalmával hív ki mindnyájunkat régi életünkből, és tesz bennünket tanítványaivá, mint itt Mátét. Az Úr, isteni hatalmával ül le velünk egy asztalhoz, hogy kinyilvánítsa: kicsoda Ő, miért jött, és milyen hatalmas az Isten irgalma Őbenne. Azok számára lett ez az irgalom „hatékonnyá”, akik beláthatták saját eddigi életük csődjét, akik rádöbbenhettek, hogy ők „bűnösök”, „betegek”, „elveszettek”, ezért szükségük van az áldott orvos irgalmára (12). Jézus Krisztus irgalmát is csak a választottak ragadhatták meg. Sokan az Úr irgalmával is visszaéltek, ezért fejezte be életét a kereszten. A mi esetünkben a világ legnagyobb kérdése, hogy meddig lehetünk irgalmasak és hol kezdődhet az intés, a szigor, majd az elkülönülés? Kérdezem ezt úgy, hogy Krisztus követésében vallom: a krisztusi ember mindig csak az irgalom pártján állhat, vállalva akár a szenvedést és a „keresztet”’ is; a „vallás” pedig soha nem lehet öncélú és embertelen (13). A fő kérdés mégis az, hogy adott helyzetben mi az, ami a Krisztus ügyét szolgálja. Egy biztos, a szigor is csak féltő szeretettel krisztusi; - egyébként valójában saját óemberünk tombol a kegyes szigorban. A kettő között pedig ég és föld a különbség.*

Ézsaiás 51

40. zsoltár

* A teljes magyarázat:

Palesztina az észak-déli és a kelet-nyugati kereskedelmi útvonalak találkozásánál feküdt. A Római birodalom, a helytartó által kiadta a vámszedés jogát a helyi vámszedőknek, akik annyit szedtek be, amennyit akartak. Mivel a zsidóknál a templomi sekelen kívül minden más adó törvénytelennek és istentelennek számított, ezért a vámszedőket tisztátalannak és a pogány római hatalom kiszolgálóinak tartották (9).

– 1. Milyen nemes a farizeusok indítéka (11), akik meg akarták őrizni Isten törvényének tisztaságát, valamint a maguk rituális és politikai tisztaságát, amelynek méltó következménye lesz majd, a prófétai ígéretekbe vetett hitük szerint, az idegen járom alóli felszabadulás és a Messiás eljövetele. Ezt a tisztaságot, ilyen körülmények között csak ezzel a szigorúsággal, az Isten Igéjébe és igazságosságába vetett, kompromisszumok nélküli reménységgel és életfolytatással lehetett megtartani. A farizeusok Jézustól is azt várták, hogy prófétai erejét bocsássa az ő mozgalmuk támogatására.

– 2. Még akkor is szent ez az indulat, ha ott fenyeget a lelki dölyf, az önigazult hit kísértése. Szóval ne vessük meg azonnal a farizeusokat. Próbáljuk csak meg az ellenkezőjét; összegyűjteni a mai „bűnösöket és vámszedőket”, üljünk le velük egy asztalhoz, nyilvánítsuk ki a szeretetünket, azon keresztül Isten megtérésre hívó, bűnbocsátó és újjászülő irgalmát (10). Többnyire csak visszaélést, gúnyt tapasztalnánk, vagy éppen azt, hogy mi is elbuktunk az asztalközösséggel együtt jelentkező kísértésekben. Most ne azt a kérdést feszegessük, hogy ki veszi magának a bátorságot arra nézve, hogy rámutasson a ma bűnöseire és vámszedőire, hiszen senki sem tökéletes; - ennek ellenére a „gyümölcsök”, a tetten érhető bűnök ordítva árulkodnak, még akkor is, ha egy ideig el lehet leplezni, vagy el lehet ferdíteni a valóságot.

– 3. Jézus Krisztus, isteni hatalmával hív ki mindnyájunkat régi életünkből, és tesz bennünket tanítványaivá, mint itt Mátét. Az Úr isteni hatalmával ül le velünk egy asztalhoz, hogy kinyilvánítsa: kicsoda Ő, miért jött, és milyen hatalmas az Isten irgalma Őbenne. De akkor is csak azok számára lett ez az irgalom „hatékonnyá”, akik beláthatták saját eddigi életük csődjét, akik rádöbbenhettek, hogy ők „bűnösök”, „betegek”, „elveszettek”, ezért szükségük van az áldott orvos irgalmára (12). Jézus Krisztus irgalmát is csak a választottak ragadhatták meg. Sokan az Úr irgalmával is visszaéltek, ezért fejezte be életét a kereszten.

– 4. A mi esetünkben a világ legnagyobb kérdése, hogy meddig lehetünk irgalmasak és hol kezdődhet az intés, a szigor, majd az elkülönülés? Kérdezem ezt úgy, hogy Krisztus követésében vallom: a krisztusi ember mindig csak az irgalom pártján állhat, vállalva akár a szenvedést és a „keresztet”’ is; a „vallás” pedig soha nem lehet öncélú és embertelen (13). A fő kérdés mégis az, hogy adott helyzetben mi az, ami a Krisztus ügyét szolgálja. Egy biztos, a szigor is csak féltő szeretettel krisztusi; - egyébként valójában saját óemberünk tombol a kegyes szigorban. A kettő között pedig ég és föld a különbség.