Nagy nyomorúságunk, hogy folyton azt hisszük, ha a külső keretek megváltoznak, akkor jobb lesz nekünk. Ez pedig állandóan elégedetlenné, iriggyé, gyűlölködővé tesz bennünket. A keresztyén üzenet nem forradalmi üzenet. Ezek a külső dolgok Isten előtt „semmik” (19). A…

Szerző: refdunantul  2015.10.11. 04:00 komment

Pál jól tudja, hogy Isten rendelése a házasság. Csak, akinek kegyelmi ajándéka van erre, az élhet úgy, mint ő, asszonyt nem érintve (7). Alapvetően „jó” a férfinak asszonyt érinteni, ha az a saját felesége, hiszen szeretik, az Úrtól kapták, és egy életre, hűséggel…

Szerző: refdunantul  2015.10.10. 04:00 komment

- Tartsunk önvizsgálatot, amikor a legdurvább tévelygések felsorolását olvassuk. Alázattal tegyük ezt, hiszen mi is ilyenek voltunk egykor, és ma is kísértenek bennünket ezek a „tévedések”. Isten kegyelme azonban Jézus Krisztus tisztaságán keresztül tekint ránk, és…

Szerző: refdunantul  2015.10.09. 04:00 komment

Senki sem enged, egy „picikét” sem, hogy valami építően megoldódjon; hanem mindenki egyre makacsabb, erőszakosabb, miközben mindig a másikat okolja. Nyilván, a nagy szabadságban ezt megtehetjük, de „halálos” feszültségek támadnak ebből a lelkületből. Sajnos, nincs ez…

Szerző: refdunantul  2015.10.08. 04:00 komment

A „belül levőkkel”, tehát a gyülekezettel kapcsolatban írja Pál, hogy tetten érhető, nyilvánvaló bűnök ne legyenek közöttük (12-13), és az ilyenekkel kapcsolatot se tartsanak, mert a kis kovász az egész tésztát megkeleszti. Ez nem valami hívő gőg, vagy elkülönülés (9),…

Szerző: refdunantul  2015.10.07. 04:00 komment

Hogyan intsünk? – 1. A krisztusi ember senkit nem akar megszégyeníteni, de szükség esetén felelőssége inteni a másikat. Szentlelkes művészet úgy meginteni a másikat, hogy abból megújulás szülessen és ne megkeményedés (18), mert az, akit megintünk, féltő, atyai szeretetünket…

Szerző: refdunantul  2015.10.06. 04:00 komment

Jézus Krisztus szolgáiról van szó ebben az igeszakaszban. Jézus Krisztus szolgái Isten titkainak sáfárai (1). Isten maga „titok”. Mi annyit tudhatunk Őróla, amennyit Ő magáról kijelentett nekünk. Ugyanakkor maga a kijelentés is titok, hiszen: - Isten Igéjét ismerve, -…

Szerző: refdunantul  2015.10.05. 04:00 komment

süti beállítások módosítása