EMBERNEK LENNI = HAMIS GYŐZELEMTUDATBAN TÉVELYEGNI. Döbbenetes, hogy felnőtt egy olyan generáció, amelyik csak az emberi győzelemről akar tudni, elkényeztetett és nagyképű; az „alatta lévőket” minden gondolkodás nélkül „lúzernek”, vesztesnek nevezi (12), mert azt hiszi, hogy ő a győztes. Nagyot téved. Egy szarvasmarhatelepen dolgozó fejőnő említette, hogy hajnalban kel, egész nap megfeszítetten dolgozik, és noha az emberek isszák a tejet, őt és a foglalkozását mégis lealacsonyító, „vesztes” munkának tartják. Jézusban megmutatkozott az Isten dicsősége, de nem másokat letaroló hatalomban, nem durva erőben, hanem alázatban, az önmegtagadás és a kereszthordozás szolgálatában. Jézus istenfiúi dicsősége a szenvedés és a kereszt gyalázatában van jelen a világban. Jézus megdicsőülésének leírása is ezt az üzenetet hordozza, hiszen Ő maga magyarázta úgy feltámadását és megdicsőülését, hogy azt megelőzi szenvedése és halála (9-13). Győztes Urunk van, aki feltámadott a halálból, nekünk is üdvösséget ajándékozva, de ez a győzelem Isten ajándéka; nem emberi erő, hanem Isten erejének diadala; mi tehát maradhatunk alázatban, önmagunkat megtagadva, a mi Urunkat követve.* /Jézus megdicsőülése/

2Mózes 40

264. dicséret

* Egy akkor is, ma is gőgös, és csak a győzteseket és az erőseket számon tartó világban ez olyan szemléletváltás volt, amit azóta is képtelen befogadni ez a világ.

Szerző: refdunantul  2015.08.28. 04:00 komment

süti beállítások módosítása