JÉZUS KRISZTUS ÚR A BŰN FELETT.*  Mondok egy példát, és mindjárt érteni fogjuk: miről van szó az emberi bűn kapcsán, és hogy mennyire szükségünk van az újjászületésre; csak nehogy keserves leckék során át döbbentsen rá minket erre az Isten. Elég, ha annyit említek, tényszerű igazolásként az emberi bűnnel kapcsolatban, hogy a világ össztermelésének harminc százaléka elegendő lenne ahhoz, hogy a túlnépesedett, hétmilliárdos „világunk” lakosságának, mindenkit beleértve, emberhez méltó életszínvonalat biztosítsunk. Az a bűn, hogy ez nem így van; mi pedig „menekültügyről” „kényszerülünk” beszélni, hogy a felületi problémát kezeljük. Lenne megoldás, de ahhoz meg kellene térni, újjá kellene születni; azoknak is, akik segítenek, és azoknak is, akik segítségre szorulnak. Bontsuk tehát meg a tetőt, hogy Jézus Krisztus közelébe jussunk, mert nincs más megoldás (3). /Jézus meggyógyítja a bénát/

2Mózes 18

502. dicséret

* Képtelen felfogni, megérteni a modern ember a keresztyén teológia lényegét, a Szentírás alapvető üzenetét az emberről, miszerint az ember „bűnös”. A bűn ténye az emberi élet alapdiagnózisa. Csak ha ezt belátjuk, Isten Lelke által, akkor „kezelhető” a probléma. Egyedül Isten lehet úrrá az ember bűnén, azzal, hogy örökkévaló szeretetével, Jézus Krisztusban megbocsátja a bűnt, és újjászüli az embert. Nincs más esélyünk. Jézus Krisztus ezért mondja a bénának, hogy megbocsáttattak bűnei, mert a világ minden problémája abból fakad, hogy az ember elszakadt Istentől, és velejéig gonosszá lett. Ezt a tényt nem lehet enyhíteni. Minden veszekedés, háború, önzés, betegség forrása ez. Először az alapvető bajt kell gyógyítani, hogy valóságos javulást tapasztaljunk meg. Semmit nem segített volna Jézus a bénán, ha csak meggyógyítja őt, ezzel ugyanis csak egy „komfortosabb” „bűnözést” tett volna lehetővé számára, de semmiképpen sem az új életet kapta volna ajándékba. A bűnök bocsánata, az Istennel való kapcsolat rendeződése azonban gyógyulást ajándékoz nekünk, mind testünkben, mind lelkünkben (Példabeszédek 3,8).

Szerző: refdunantul  2015.08.04. 04:00 komment

süti beállítások módosítása