PÁL TANÁCSA ELLENÉRE TOVÁBBHAJÓZNAK. A hajózás az őszi, téli időszakban veszélyes volt a Földközi-tengeren.* Tehát le kell állni, mondja az apostol (9-10), mert életveszélyes most tovább haladni, tovább tenni azt, ami eddig tettünk. Még a leghétköznapibb szó is, amelyből féltő szeretet, emberség (3), agresszivitás nélküli figyelmeztetés hallik, az Isten szava (9). - Ekkor azonban megszólal egy másik hang bennünk, hogy ne állj le, nem lehet, menj tovább, próbáld ki, süllyedj bele teljesen; illetve a haszon miatt tilos megállni; ezért el kell jutni „Főnixbe”, Kréta délnyugati kikötőjébe; de ha azt elérjük, akkor majd meglátjuk, megpróbálhatjuk-e Rómát. A hajótulajdonos érdeke csak az lehetett, hogy minél jobban kihasználja hajóját (11). - A „többség” nem ért hozzá (12), ezért, mint utas, mielőbb megérkezni akar. A „többség” valójában soha nincs abban a helyzetben, hogy érdemi dolgokban helyes döntést hozzon.** - Egyedül Pál az, aki itt az Isten akaratát merészeli képviselni, amely mindig megmenekítő akarat, a legfőbb jó; a többiek pedig saját gyarló szempontjaik foglyai, amelynek vége reménytelenség (13-20), egymás becsapása (27-32), és hajótörés (39-44). Micsoda kegyelem, hogy még ekkora istentelenség és engedetlenség közepette is szól a szabadító Ige (21-26; 33-38).

2Mózes 12,21-51

74. zsoltár

* …ezért a böjt, vagyis a zsidók engesztelési ünnepe után, szeptember vége, október eleje után tanácsos volt leállni a hajózással.

** …és akkor még fel sem merült a legfontosabb, az Isten akaratának kérdése, amely a legfőbb jó, mindnyájunk számára.

Szerző: refdunantul  2015.07.29. 04:00 komment

süti beállítások módosítása