Visszaemlékezni a „régi időkre” akkor áldott tevékenység, ha az ember reménységgel tekint a jövőbe is. Istenbe vetett hitünkkel tekinthetünk hálával és nem keserédes szomorúsággal a múltba, és bizalommal a jövőbe (10-11). Káléb visszaemlékezett arra, amikor még csak az Ígéret Földjének határán álltak, és kikémlelték azt a földet, Józsuéval együtt (6); most pedig felosztják egymás között ezt a földet, mert az Úr nekik adta azt, ahogy ígérte (1-5). Áldott az Isten, hogy beteljesíti ígéretét. Ugyanakkor ott van az ember szívében a fájdalom, hogy az én sikerem, győzelmem miért csak mások kudarca, pusztulása árán lehetséges (12). Isten megmutatta Jézus Krisztusban, végső, tökéletes áldozata által, hogy az Isten országában már nem ez a „rend”, mert az Ő eredeti gondolata sem ez. Isten éppen itt akarja gyógyítani a világot is, amely az örök életben már maradéktalanul megtapasztalt gyógyulásunk lesz.* – Ez e nehéz részek hetedik magyarázati lehetősége.

1Thesszalonika 2,1-12

107. zsoltár

* A Bibliában minden efelé mutat. Káléb bizonyságot tesz arról, hogy Isten megerősítette őket, mert noha félelmetesnek tűntek az Ígéret földjén lakók, ők mégis az Úrra tekintettek és nem a félelmekre meg a problémákra, mert Isten nagyobb minden félelemnél és problémánál (8-9). Mi már tudjuk, hogy Isten még annál a problémánál is nagyobb, amely csak a másik ellenében tud helyet biztosítani saját maga számára; sőt, Isten még a halál legnagyobb problémájánál is nagyobb. Tehát hálaadással emlékezhetünk a múltra, élvezve Isten bűnbocsátó kegyelmét, mert örök jövőnk van, amely azonban alapvetően átformálja a jelent is (12-15).

Szerző: refdunantul  2015.05.07. 04:00 komment

süti beállítások módosítása