Jeruzsálemről szól a példázat, akit magára hagyott, „vérében fekvő” csecsemőként szemléltet az Ige (1-7). Isten azonban könyörült rajta, megszánta, magához vette, felöltöztette a szép gyermeket (8-14). Ez a gyermek azonban, szépségében elbizakodott és sokféle paráznaságot követett el (15-35). Itt arra utal a kép, hogy Jeruzsálem idegen istenekhez (15-22), idegen népekhez (23-35) fordult, a rajta könyörülő, élő Isten helyett. Ez a bűn valósága: Isten döntött az ember mellett, az ember pedig elfordult Istenétől, és szépségével visszaélve paráznává lett. Az ember elbizakodik, ha jól megy a dolga, ha szép, ha okos. Az elbizakodottság a legnagyobb kísértés, amibe sokan, halálosan belebuktak már, elfelejtkezve arról, hogy mindenük ajándék. Mégis ott van a reménység mindebben: akiket ugyanis Isten, kegyelmi döntéssel magához vett, azok előbb-utóbb Istenhez fordulnak, megtért, engedelmes népévé lesznek. Mindig ezzel a reménységgel tekintsünk az egyházra; illetve nekünk csak arra van felhatalmazásunk, hogy ezzel a reménységgel tekintsünk mindenkire. 

János 12,37-43

231. dicséret

Szerző: refdunantul  2015.03.01. 04:00 komment

süti beállítások módosítása