Az égő, étel és vétekáldozatok pontos rendjét olvassuk itt. Olyan megnyugtató a minden területre, mozdulatra kiterjedő utasításokat olvasni. Ez a szent és a profán közötti különbség, a profán-hétköznapi területen mindenki mondja a magáét, úgy csinálja, ahogy tudja és…

Szerző: refdunantul  2014.05.31. 04:00 komment

Az elkövetett bűnért nemcsak engesztelést kellett szerezni az Úr előtt, vagyoni helyzet szerinti véres áldozattal,** hanem jóvátételként meg kellett téríteni az okozott kárt, és ez felett még annak ötödét (24) Nem elég tehát az engesztelés és a bocsánatkérés, jóvá kell…

Szerző: refdunantul  2014.05.30. 04:00 komment

A vétekáldozatokat a nem szándékosan elkövetett vétkek engeszteléséért mutatták be.* Valóban léteznek azonban olyan helyzetek, amikor valaki nem tehet mindarról, ami történt, „és mégis ő a felelős”. Például a vezetők esetében (22-26).** A fokozatok fontosak. Így az Ige is…

Szerző: refdunantul  2014.05.29. 04:00 komment

A békeáldozat olyan áldozati fajta, amelyből az áldozó maga is evett, családjával, gyülekezetével együtt. Istennek ajánlotta a teljes áldozatot, de abból a húst visszakapta, és csak a zsírt, azaz a „kövérjét”, a májon lévő hártyát és a két vesét, mint az akkor…

Szerző: refdunantul  2014.05.28. 04:00 komment

Az ételáldozat* vértelen áldozat volt, ezért gyakran társult égő, vagy békeáldozatokkal, amelyek véres-áldozatok voltak. Az embernek minden áron kell a „vér”, hogy elégtételt érezzen (Zsidókhoz írt levél 9,22). Isten a kijelentés kezdetén az emberhez igazodott, de már a…

Szerző: refdunantul  2014.05.27. 04:00 komment

Az égőáldozat teljes értékű áldozat volt, amelyet a lenyúzott bőr kivételével teljesen elégettek. A jeruzsálemi templomban, a törvény előírásai szerint minden reggel és este egy bárányt mutattak be égőáldozatként (2Mózes 29,38-41). Ezen túlmenően az egyénnek módjában…

Szerző: refdunantul  2014.05.26. 04:00 komment

A keresztyén gyülekezetek, szerte a Római Birodalom keleti felében, jól szervezett rendszert építettek ki, egymás kölcsönös megsegítésére. Ez egy fontos bibliai alapelv: a gyülekezetek soha nem csak magukban élnek és szolgálnak, hanem felelősek egymásért is.* - Egymás…

Szerző: refdunantul  2014.05.25. 04:00 komment

TANÚSKODJ AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁSRÓL! Az egészséges tanítás, a Krisztus megváltó evangéliuma felől szemlélt Szentírásból következik. Ez az egészséges tanítás egyrészt igaz tan, amely szilárd tanúskodást igényel; másrészt tetten érhető új élet, olyan látható „jó…

Szerző: refdunantul  2014.05.24. 04:00 komment

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS TARTALMA. Isten üdvözítő kegyelmének tömör kifejtését olvashatjuk itt, amely a Szentírás szíve. – 1. Az üdvösség szükségszerű, mert enélkül halálban vagyunk, amelynek látható jelei, hogy engedetlenül tévelygünk, kívánságok és élvezetek…

Szerző: refdunantul  2014.05.23. 04:00 komment

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS, MINT MEGÚJULÁS.* Amikor valaki a megújulás szándékával elkezd serénykedni, az először emlékezzen (1), például a mai Igére. Az Isten tiszteletéből következik a másik ember tisztelete: Isten félelme és a másik ember szeretete összefügg (Máté…

Szerző: refdunantul  2014.05.22. 04:00 komment

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS KRISZTUSI SZEMLÉLETE. Gyönyörködtetőek a tavirózsák. Eltakarják a koszosan sötétzöld víz látványát, miközben a virágzó rózsák üdítő színekben pompáznak a víz mélységei felett, és formásan nagy levelei elfedik a szigorúan szürke víztükröt.…

Szerző: refdunantul  2014.05.21. 04:00 komment

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS FONTOSSÁGA. Sok gyülekezetből hiányzik az egyház által is elfogadott igei tanítás. A tanítás hiánya nagy zavart okozhat. - Az egyház egyre ritkábban nyilatkozik meg tanítási, hitvallási, tanfegyelmi kérdésekben; abban, hogy mi az adott egyház válasza egy…

Szerző: refdunantul  2014.05.20. 04:00 komment

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS MAGASLATA. Az igaz, egészséges tanítás nem elsősorban egy tanrendszer (az is), hanem egy szemlélet, amely Krisztus megváltó evangéliuma felől tekint mindenre: kijelentésre, Szentírásra, emberre, eseményre. Ez a nézőpont lényeges, döntő. Nem mindegy, hogy…

Szerző: refdunantul  2014.05.19. 04:00 komment

AZ EGÉSZSÉGES TANÍTÁS SZOLGÁI. Már látjuk, ahogy az egyház, az első század végén „intézményesül”, mert ez a folyamat, ebben a világban kikerülhetetlen: itt vezetésről, kialakulóban lévő tisztségekről, egészséges (igaz) tanításról és „elintézetlen ügyekről”…

Szerző: refdunantul  2014.05.18. 04:00 komment

AKIK EBBEN AZ ÚJBAN RÉSZESÜLNEK. Isten választottai azok, akik hihetnek Jézus Krisztusban, akik megismerhetik ebben az összevissza világban a vitathatatlan igazságot és az igaz kegyesség szerint élhetnek, vagyis mindenkor, mindenhol hitelesek (1). Ők azok, akik örök életben…

Szerző: refdunantul  2014.05.17. 04:00 komment

VISSZHANG AZ ISTEN ÁLTAL KÉSZÍTETT ÚJRA. Ez az „új” Jézus Krisztusban elérkezett, kiteljesedése pedig egészen közel van (10-13).* Jézus Krisztus visszajövetele jutalmat jelent: „velem van az én jutalmam” (12). Ez azt jelenti, hogy nem maradhatunk kívül az Ő országán; ha…

Szerző: refdunantul  2014.05.16. 04:00 komment

AZ ISTEN ÁLTAL KÉSZÍTETT ÚJ NÉLKÜLÖZ MINDEN ROSSZAT. Ott nincs szomjúság (1), nincs éhség és betegség (2), nincs rajtunk többé az a jogos átok, amely Isten nélküli életünkből fakadt és mindent tönkretett (3-4). Ott sötétség sem borul ránk; sem az éjszaka árnyaként, sem…

Szerző: refdunantul  2014.05.15. 04:00 komment

AZ ISTEN TELJESEN ÚJAT KÉSZÍT.* – 1. Ez a „teljesen új” az Istentől való, benne az Ő dicsősége ragyog. Itt már az emberi dicsőségnek nem lesz jelentősége: nem kell pozíció-harcokat folytatnunk, hanem őszintén szerethetjük egymást (10-11). – 2 Ez az új élet örök…

Szerző: refdunantul  2014.05.14. 04:00 komment

ISTEN MINDENT ÚJJÁ TESZ. – 1. A teljesen új érdekében a régit mindenestül fel kell számolni. Ne sirassam tehát ezt a világot mulandóságáért. Megérdemelt ítélet ez rajta. Bűnnel és nyomorúsággal megfertőzött világ ez, tele könnyel, jajkiáltással, fájdalommal, gyásszal…

Szerző: refdunantul  2014.05.13. 04:00 komment

 AZ ÚJ VILÁGKORSZAK TARTALMA.* A halottak, mindenki, aki valaha élt (13), feltámad** és megáll az Úr előtt (12). Két könyvet említ az Ige. Az egyik könyvbe minden fel van írva: minden mozzanatunk, érzésünk, gondolataink, szavaink, cselekedeteink. Mindenki a cselekedetei alapján…

Szerző: refdunantul  2014.05.12. 04:00 komment

AZ ÚJ VILÁGKORSZAK KEZDETE. Az ezer esztendő az emberiség történetének végső lezáródás előtti korszaka. Ennek az utolsó szakasznak jellemzője, hogy benne kiteljesedik Isten üdvakarata, amely ott volt e világ első korszakában, egészen a bűnesetig, és ott lesz az utolsó…

Szerző: refdunantul  2014.05.11. 04:00 komment

A BOSSZÚÁLLÁS NÉLKÜLI, VÉGSŐ GYŐZELEMRŐL. Aki az Úrral akarja összemérni erejét, az belepusztul (20-21). Vigyázzunk, nehogy mi is azok közé tartozzunk, akik az Úrral akarnak szembeszállni, és ezt „kegyességük” álcájában észre sem veszik. Isten legyőzhetetlen, és azok…

Szerző: refdunantul  2014.05.10. 04:00 komment

A VALÓSÁGOS ÖRÖMRŐL – 1. Örömöt és biztonságot ajándékoz az a tudat, hogy a dicsőség és a hatalom egyedül az Istené, nem gonosz hatalmaké és nem az emberé; ez az Isten pedig a mi Istenünk (1). – 2. Örömöt okoz az a tény, hogy van igazság, igazságosság és ezekből…

Szerző: refdunantul  2014.05.09. 04:00 komment

A HASZONLESŐ HATALOMRÓL. Elbukik az a hatalom, amely dicsőségesnek látszik, de tisztátalan és utálatos: egyetlen napon jönnek majd rá a csapások, a sírás és a gyász (4-8), azokkal egyetemben, akik vele együtt kacérkodtak. A nagy és erős egyetlen óra alatt megsemmisült. Az Ige…

Szerző: refdunantul  2014.05.08. 04:00 komment

A PARÁZNASÁGRÓL. A vörös fenevad a Római Birodalom. A mindenkori Római Birodalommal, a világi hatalommal folyton „paráználkodnak” a föld királyai, népei, mert mindig kell a „hírnév, nő, család, jószág, test, világ” (2). A paráznaság itt a legkisebb pozícióért,…

Szerző: refdunantul  2014.05.07. 04:00 komment

süti beállítások módosítása