Jézus Krisztus kereszthalálának rendkívüliségét mennyei jelek igazolták. Az első ilyen jel, amit a Biblia megemlít Lukácsnál, a sötétség.* - A sötétség egyrészt a szenvedő Jézus számára a mennyei jóakarat első jele, mert megszűnik szégyenteljes, közszemlére tett szenvedése, és a sötétség, mint egy kárpit eltakarja a szenvedő Urat. - A sötétség kétségtelenül Isten cselekvése, csoda, ezt a jelenséget nem lehet csillagászati elsötétedésnek magyarázni, valamiféle napfogyatkozásnak.** - Ez a sötétség azt jelzi, hogy Jézus Krisztus, aki a világ világossága (János 8,12), távozik a földről és sötétséget hagy maga után, mégpedig vak sötétséget (János 12,35). Jézus Krisztus visszajöveteléig ez a vaksötétség az ember alapállapota, amelyben Isten Igéjére figyelve adatik nekünk némi világosság, hogy lássuk a következő lépést. Isten szava által, tükör által homályosan látunk valamit (1Korinthus 13,12). Jézus Krisztus visszajöveteléig Isten Igéjén kívül nincs más világítóeszközünk.*** - Ez az első jel is hirdeti, hogy Jézus Krisztus kereszthalálában Isten cselekszik. Itt sokkal többről van szó, mint egy jó ember kínhaláláról.****

Jeremiás 52,12-34

324. dicséret

* Jézus kereszthalálakor hirtelen elsötétedett a nap. A Bibliában szereplő órákhoz 6 órát kell hozzáadni, mert akkor reggel 6 órától számolták az időt. A mi Urunkat, mai idő szerint 9 órakor feszítették keresztre, 9-től 12-ig megcsúfolva függött a kereszten, majd 12-től délután 3-ig hirtelen elsötétedett a nap. Mit jelent ez a sötétség?

**…hiszen a páska ünnepén telihold volt, vagyis a hold a föld másik oldalán van, mint a nap, nem takarhatja el sehogy sem a napot a hold. Ennek a sötétségnek csakis teológiai magyarázata lehet: Isten, aki a világosságot teremtette, most megvonta.

*** Ugyanaz a jel kétféleképpen hat, másként Isten népe és másként a kívülállók számára, mint ahogy a kereszt sokaknak botrány (1Korinthus 1,18), nekünk pedig a megváltás. Isten népe mindezt vigasznak, bátorításnak, a próféciák beteljesedése kezdetének tartja, míg a kívülállók a sötétben megrettennek, csúfolódásuk, szórakozásuk, Istent káromló beszédük abbamarad.

**** - Ez az első jel is hirdeti, hogy Jézus Krisztus kereszthalálában Isten cselekszik, amely kétféleképpen hat az emberekre. Itt sokkal többről van szó, mint egy jó ember kínhaláláról. A második jel a templom kárpitjának kettéhasadása, még határozottabban hirdeti ezt (45).

Szerző: refdunantul  2014.12.20. 04:00 komment

süti beállítások módosítása