Urunk, a Te kegyelmedre szorulunk, mert ezer szállal kötődünk ehhez a világhoz, miközben tele vagyunk önhittséggel. Mi is szomorúan elkulloghatnánk, mint a „gazdag ifjú”, mert nem tudjuk elengedni azt, ami már a kezünkben van, még az üdvösségért sem (22-23). Köszönjük Urunk, hogy Te ezt tudod. Bizony, mi magunktól nem juthatunk üdvösségre, mert tele van a kezünk, a szívünk, a fejünk, és nincs igazán hely Neked. Köszönjük, hogy ami nekünk lehetetlen, Nálad lehetséges (26). Ez a kegyelem, minden üdvösség alapja. Aki azonban kegyelmet nyert, az döntő helyzetekben el tudja engedni a „dolgokat” (26). Nem a vagyonnal van a baj, hanem velünk; ez a bűn. Köszönjük, hogy a segítségünkre jössz; ez pedig a kegyelem. A kegyelmet nyert ember pedig az elengedésre is szabad (25), - át tud menni a tű fokán!

Jeremiás 38,14-28

499. dicséret

* Ez az ifjú vágyik az örök életre, az üdvösségre (18). Ma többnyire nem is téma ez a kérdés az új nemzedék körében; hiszen minden figyelem erre a világra irányul, az itt elért javakra, eredményekre, hírnévre, hatalomra, vagyonra, élvezetekre. Persze ez sem új keletű, mert a történetben szereplő ifjú is kötődik ehhez a világhoz, benne mindahhoz, ami az övé; ráadásként azonban szeretné az örök életet is. Megdöbbentő a magabiztossága, amivel úgy gondolja, hogy ő Isten parancsait maradéktalanul megtartotta, ezért kiérdemelte az örök életet (20-21). Éles ellentétben áll ez az önhittség azzal a lelkülettel, amivel még maga Jézus is visszautasítja azt, hogy Őt „jónak” nevezzék, mert senki más nincs jó, egyedül csak az Atya (19). Bizony van még benne fogyatkozás (22). Éppen itt kezdődne minden, amire Jézus Krisztus felhívja ennek az ifjúnak a figyelmét; itt kezdődik az új élet, amikor az ember minden helyzetben látja a maga hiányosságát, tökéletlenségét, ami miatt az Úr kegyelmére szorul.

Szerző: refdunantul  2014.11.28. 04:00 komment

süti beállítások módosítása