Az Isten országa, Isten uralma, az Ő akaratának megvalósulása. Az Ő uralma érvényesült a teremtés során, de a bűnesettel az ember szabaddá lett az Isten uralmától. Isten azonban azt ígérte, hogy helyre fogja állítani az Ő uralmát a világban. Erre kérdeznek rá a farizeusok (20): mikor, hogyan jön el az Isten országa? Jézus Krisztus úgy felel, hogy nem úgy jön el az Isten országa, ahogyan azt az ember gondolja, vagy előre kiszámíthatja. A farizeusok úgy várták Isten országát, hogy Isten, mint dicső Úr tér vissza, a Messiásban, hatalommal, aki visszaadja Izráel népének a szabadságot és az uralmat. Valóban, Isten dicső Úrként jön majd el a végidőkben, de nem azért, hogy bármely nép uralmát visszaállítsa, hanem azért, hogy minden nép fölött helyreállítsa az Ő örök, gyógyító uralmát, üdvözítő rendjét és hatalmát. Előtte azonban azt az ígéretet adta, hogy, mint szenvedő szolga jön el. Ezt a farizeusok nem akarták meghallani. Ezért nem ismerték fel Jézusban a Krisztust, a Szabadítót.* Jó a Te uralmad, Istenem!

Jeremiás 36,20-32

508. dicséret

 Az Isten országa Jézus Krisztusban, a szenvedő szolgában már eljött, itt van. Ez azt jelenti, hogy közöttünk van az Isten, Szentlelke által a hívő emberekben van az Úr, Őáltala itt van közöttünk az Isten országa (21). Amikor dicsőségben visszajön az Úr Jézus Krisztus, akkor Isten országának gyógyító valósága teljessé lesz övéin. Erre várunk. Már itt van Isten országa, de még várunk a kiteljesedésére.

Szerző: refdunantul  2014.11.25. 04:00 komment

süti beállítások módosítása