Adjunk hálát, mi vagyunk azok, akiket Jézus maga mellé vett, és a megdicsőülés, vagyis a végső, egyetlen megoldás felé visz (28). - A hegyen Jézus arca elváltozott (29). Az Ő arcán mennyei tündöklés látszott, vagyis az, hogy ki Ő valójában. A mi arcunk is gyakran elváltozik, mi látszik akkor rajtunk, mert ez mutatja, kik vagyunk, mi van bennünk, hová tartozunk? - A megdicsőülés hegyén találkozott az ószövetségi és az újszövetségi kijelentés, Mózes, Illés és Krisztus; beszélgetésük tárgya Jézus Krisztus halála volt, mert az egész kijelentés célja ez, az Úr megváltó halála és feltámadása (30-31). - A tanítványok imádság közben elaludtak, mert elfáradtak, amíg feljutottak a hegyre. Ebben a világban minden fárasztó, még a kegyesség is (32). A fáradtság ellenére azonban végső megtapasztalásuk mégis csak az, hogy nincs jobb az Úr közelségénél (33).* - Az Atya szózata azonban visszaküldte még őket a völgybe, a többiekhez, de megadta nekik a mindent meghatározó irányt (34-36): Jézus Krisztus az, akinek szavára figyelni kell, ebben a bizonytalan, kusza világban, még a Szentírás olvasása közben is.

Jeremiás 17,14-27

1. zsoltár

* A tanítványok szeretnének végleg így maradni, már nem fáradtan, hanem kipihenten, testileg és lelkileg felüdülve, az Isten színe előtt, világosságban, megoldásban.

Szerző: refdunantul  2014.10.26. 04:00 komment

süti beállítások módosítása