Jézus Krisztus követése során is felmerül a kérdés, lakni kell, enni kell, valahogy lenni kell. A tanítványok korrekten fogalmazzák meg az ember mindenkori kérdését, amelyek ebben a világban kikerülhetetlenek (12), hívő emberként is kikerülhetetlenek. Beszédes az is, ahogy a tanítványok nem adják fel, hogy Jézus Krisztust meggyőzzék: Uram, mit tehetünk mi, nincs nálunk csak öt kenyér és két hal, pénzünk sincs, miből szerezzünk ennyi embernek élelmet (13). Most ne a hagyományos módon értelmezzük ezt az Igét, hanem bizony valljuk meg, hogy ez a kőkemény valóság, a nap hanyatlik, szállás kell, élelem kell, meg kell szerezni a mindennapit; mi pedig nem tudunk csodát tenni. A tanítványok saját nyomorúságuk, földhöz ragadtságuk tényét közlik az Úrral. A csodához Ő kell, de ahhoz is Ő kell, hogy mindennapi munkánkat, harcainkat megáldja.*

Jeremiás 16,14-21

255. dicséret

* Mi legfeljebb annyit tehetünk, hogy a szüntelen gürcölés mellett, szavának engedve leülünk, és könyörgünk az áldásért: legyen az hajlék, étel, ital, kevés, vagy sok. Őnélküle hajléktalanok, és éhesek vagyunk; mindenben Őrá szorulunk, az áldását csak Ő adhatja. Nekünk nincs, Őneki van! Mi az áldás, az a mennyei több, amivel nemcsak a puszta javak adatnak meg, persze azok is az áldás nélkülözhetetlen elemei, de ezeket kíséri a „több”: amikor úgy lakunk, hogy otthon vagyunk, amikor úgy eszünk, hogy jóllakunk, amikor tudunk szűkölködni és bővelkedni is (Filippi 4,12).