A legfeltűnőbb az a gadarai megszállott esetében, hogy elsősorban önmagára volt veszélyes ez az ember. Az önmarcangolás nem azonos a bűnbánattal, mert az egyik a gonosztól a másik pedig az Isten Lelkétől való. A megszállottság pontos bibliai kifejezés, az emberben lakozást vett a gonosz. Nem valamiféle pszichiátriai betegség korabeli, idejétmúlt leírásáról van szó. Ezt a megállapítást a közbeszédben mi is osztjuk, amikor valakiről azt mondjuk, hogy úgy kivetkőzött magából, mintha nem is ő lett volna. A gonosz tehát valóság, vegyük komolyan: minden folyamatos önmarcangolás, minden határon túli lelkesedés, minden romboló indulat gonosz, még akkor is, ha ennek a gonosz tombolásnak „disznók” az áldozatai. Az persze szintén gonosz indulat, hogy a kondásoknak többet ér a disznónyáj, mint egy embertársuk (32-37). Ugyanakkor látjuk azt is, hogy a gonosz rosszul érzi magát Jézus Krisztus közelében (29), mert egyedül az Úrnak van hatalma arra, hogy legyőzze a gonoszt. Senki ne fogjon ördögűzésbe, hívja Jézus Krisztust, aki feltétel nélküli kegyelemmel meggyógyítja ezt a megszállott embert.**

Jeremiás 14,10-22

86. zsoltár

* A túlsó parton egy megszállott ember dühöngött, meztelenül, önkívületben (26-27). Olyan erők törtek a felszínre belőle, amelyekkel még láncokat is elszaggatott; egyszóval nem lehetett megfékezni, egy légiónyi katona romboló ereje feszült benne (28-30).

** Lám, itt senki nem hívta az Urat, sem a megszállott, sem a tanítványok; itt még a megszállott hitére sem kérdezhet rá Jézus Krisztus, akkora a nyomorúság, és az Úr mégis megtalálja azt, aki Őrá vár, az Isten kegyelmi döntése szerint. Tőlünk függetlenül cselekszik az Úr. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell és lehet Őt hívnunk, sőt, imádkozzunk azokért, akik még nem képesek hívni az Urat. Ugyanakkor, ha elküldjük az Urat, mint itt a kondások (37), ha megszomorítjuk Isten lelkét, akkor Ő odébb áll. Ha nem hívjuk, akkor is jöhet; de ha elküldjük, elmegy; pedig a gonosszal mi magunk nem bírunk el. Soha ne emberekre haragudjunk, mert többnyire nem velük van harcunk (Efezus 6,12). A gyógyult ember úgy követte Jézust, hogy hazament, és elmondta az övéinek, milyen nagy dolgot tett vele az Úr (39).