MI JELLEMZŐ ISTEN NÉPÉRE?* Az Istentől való teljes függés boldog tudata (Ravasz László), és az ebből következő hálaadó bizalom, mindenkor (3-4): „az Övéi vagyunk, az Ő népe” (3); „menjetek be kapuin hálaadással, mert jó az Úr, örökké tart szeretete” (4). A bibliai kegyesség három jellemzője, a kálvinizmus legtisztább forrása: teremtés, kiválasztás, kiválasztáson nyugvó gondviselés. A zsoltárt hálaáldozati körmeneten énekelték (4). A kapukon kívül a gyülekezet kezdte (1-3), majd a templomból a papok válaszoltak (4); és feltárult a kapu. Isten népe számára ilyen bíztatással tárul fel a kapu. Az idő kapuján úgy lépünk be zarándokutunkra, hogy mindenkor tudjuk, jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége, és majdan feltárul számunkra az örökkévalóság kapuja is. Isten népe olyan közösség, aki számára kinyílt az Isten szeretetének kapuja, ezért Isten népe csakis nyitott szeretettel fordulhat mindenki felé: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten” (3). Minden misszió alapja ez a nyitottság, és minden áldás alapja, Isten kiválasztó irgalma.

Zsidók 11,1-7

474. dicséret

* MI JELLEMZŐ ISTEN NÉPÉRE? 

- Az „egész föld” kifejezés itt Isten népére értendő: ujjongjon az Úr előtt, az egész földön, mindenki, aki az Úr népéhez tartozik (1). A zsoltár írója Isten népéhez, gyülekezetéhez tartozik, egynek érzi magát a gyülekezet közösségének minden tagjával. Isten népére ez „testvéri közösség” jellemző, mert közöttük minden különbözőség és körülmény ellenére is tapasztalni lehet a szeretetet, kimondva, kimondatlanul is. Nagy baj, ha valami más vibrál a levegőben, még akkor is, ha szeretetet emlegetünk, de valójában harag, irigység és gyűlölet szagolható ki közöttünk. 

- Isten népe örömmel szolgál az Úrnak, vagyis öröme nem a saját boldogságát kereső, meddő öröm, érzelem, rajongás, hanem másokat szolgáló öröm, és ebben megelégülést találó öröm; az Úrnak szolgálni ugyanis mindig a másik embernek való szolgálatot jelenti (2). Ez a szolgálat a templomban kezdődik, a gyülekezet közösségében, ahol Isten népe felülről mennyei indítást, erőt kér ehhez a szolgálathoz. Önzőek vagyunk, vég nélkül, még az Isten tiszteletében is valójában saját magunkat keressük, és saját magunkat akarjuk megtalálni. A nagykorú keresztyénség az, amikor valaki ezen túlléphetett. 

- Ennek a nagykorú keresztyénségnek forrása az Istentől való teljes függés boldog tudata (Ravasz László), és az ebből következő hálaadó bizalom mindenkor (3-4): „az Övéi vagyunk, az Ő népe” (3); „menjetek be kapuin hálaadással, mert jó az Úr, örökké tart szeretete” (4). A bibliai kegyesség három jellemzője, a kálvinizmus legtisztább forrása: teremtés, kiválasztás, kiválasztáson nyugvó gondviselés. 

- A zsoltárt hálaáldozati körmeneten énekelték (4). A kapukon kívül a gyülekezet kezdte (1-3), majd a templomból a papok válaszoltak (4); és feltárult a kapu. Isten népe számára ilyen bíztatással tárul fel a kapu. Az idő kapuján úgy lépünk be zarándokutunkra, hogy mindenkor tudjuk, jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége, és majdan feltárul számunkra az örökkévalóság kapuja is. Isten népe olyan közösség, aki számára kinyílt az Isten szeretetének kapuja, ezért Isten népe csakis nyitott szeretettel fordulhat mindenki felé: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten” (3). Minden misszió alapja ez a nyitottság, és minden áldás forrása, Isten kiválasztó irgalma.