Isten népe elindult a Sínai-pusztából (11). Hogyan indult el ez a nép? Harsonák jelezték a gyülekezést, indulást, hadba vonulást, ünneplést, valamint minden fontos eseményt. Meggondolandó tanács volt, hogy amikor a gyülekezetet gyűjtötték egybe, akkor nem volt szabad riadót fújni (7), mert Isten népét tanácsolni, bátorítani, erősíteni kellett, nem pedig riogatni, hogy aztán a tényleges riadó idején is megállhasson ez a nép. Ki vezette ezt a népet? Az Úr vezette őket, felhőjével (11) és ládájával (33); meg Hóbáb, Mózes midjáni sógora, akinek helyismerete volt, és aki nélkül aligha boldogultak volna; ez kiderül abból, ahogy Mózes kérleli Hóbábot, hogy tartson velük (29-32). Az Úr szimbolikusan és emberi eszközökön keresztül vezeti népét, a kettő együtt fontos. Az Úr vezet, de nemcsak felhőben, hanem emberek és körülmények által is vezet; ezért a hit soha nem veszik el csak a „felhőben”. Az Úr úgy vezet, hogy Ő látja a megérkezést, ad táborhelyeket, ad hosszabb pihenőket (33),* szétszórja népe ellenségeit és gyűlölőit. Az Úr úgy vezet, hogy megtelepszik közöttünk (36), ezt tette mindennél konkrétabban Jézus Krisztusban, de ezt teszi emberek és körülmények által is. Milyen rendben haladt ez a nép? Pontos, szent rendben, középen az Isten jelenlétét kifejező hajlékkal, mert Isten jelenléte nélkül nincs irány, rend, tényleges haladás.** 

Efezus 1,1-14

468. dicséret

 * Ad az Úr hosszabb pihenőket, mint itt, Párán-pusztájában (12).

** Három törzs után a szent hajlékot hordozó léviták haladtak, Gérson és Merári fiai, majd utánuk megint három törzs, ezeket követték a szentélyt hordozó léviták, Kehát fiai, majd a hátra maradt hat törzs következett. Ez a vonulási sorrend némileg eltér a 2. fejezetben meghatározottól, mert a gyakorlat azt kívánta, hogy a szentély felszerelései akkor érkezzenek meg a táborhelyre, amikor a szent hajlékot már felállították. A bevált gyakorlat mindig módosítja a hitet, majd a hit alátámasztja, igazolja, szentesíti a gyakorlatot.