Keresztelő János* elvégezte küldetését, „a legkisebb” lesz a mennyek országában (Lukács 7,28), de ott lesz, mert rámutatott az Úrra. Keresztelő János a vőlegény barátjává lett, elvezette a vőlegényt a menyasszonyhoz, majd félreállt és örült az ifjú pár örömének,…

Szerző: refdunantul  2013.10.06. 04:00 komment

Nem figyeltem, elkevertem valami fontosat, és nem találom, évek múlva sem, pedig szükségem lenne rá, ám meg kell állapítanom: elveszett; ez azt jelenti, valahol megvan, de számomra, és mások számára sem használ többé, mert nem tudom, hol van, elveszett. Elveszhet így egy ember:…

Szerző: refdunantul  2013.10.05. 04:00 komment

Jézus Krisztus mindhárom tiszte: a főprófétai, a főpapi és a királyi is megmutatkozik itt. Helyszűke miatt csak a királyi tisztet tudjuk kifejteni (internetes lábjegyzetben olvasható a többi is).* Jézus Krisztus királyként cselekszik itt, hiszen senki sem mer szólni ellene, amikor…

Szerző: refdunantul  2013.10.04. 04:00 komment

Erre a világra az jellemző, hogy előbb-utóbb „elfogy”,* mint Kánában a bor (3): elkopik az öröm, megkopik a szerelem, elmúlik a lelkesedés és az élet. Jézus Krisztus nélkül az élet végső summája, bármit teszünk is, ez: „elfogyott”. A Prédikátor ezért summáz így:…

Szerző: refdunantul  2013.10.03. 04:00 komment

Ravasz László „szent ragálynak” nevezi azt a titokzatos folyamatot, ahogy a Krisztusba vetett hit terjed. Ez a szakasz ebbe a folyamatba enged bepillantást. Keresztelő János megismétli Jézusról szóló hitvallását két tanítványa előtt: „Íme, az Isten báránya” (36). Ezek…

Szerző: refdunantul  2013.10.02. 04:00 komment

Minden kérdés* számunkra csak arra lehet alkalom, hogy Krisztusra mutassunk, aki áldozati báránnyá lett, és elvette a világ bűneit (29), levette rólunk a halálos terheket. Minden „vallási szertartásnak és összegyülekezésnek” csak Ő adhat értelmet és tartalmat (33). Micsoda…

Szerző: refdunantul  2013.10.01. 04:00 komment

Ez az igevers Jézus Krisztust az örökkévalóság távlatában mutatja be. „Ő kezdetben már volt; nem lett, hanem öröktől fogva volt, nem is volt olyan idő, amikor ne lett volna. Tehát Jézus Krisztus a világ teremtése előtt, öröktől fogva volt, Ő az Atyával egylényegű,…

Szerző: refdunantul  2013.09.30. 04:00 komment

süti beállítások módosítása