Dávid itt hallható éneke egyben a 18. zsoltár is, amely Isten hatalmát hirdeti. Az Úr, aki kőszikla, pajzs és vár (2-4); megmutatta hatalmát szabadító tetteiben (5-20), és kijelentett Igéjének igazságában (21-30). Az Ő szabadítása teljesedett ki Dávid utódában, Jézus Krisztusban, aki legyőzte a halál erejét és világosságra hozta az elmúlhatatlan életet (2Timóteus 1,10). Isten halált legyőző szabadítása azonban a hétköznapokban is megmutatkozik; mert Ő képes megszabadítani bennünket ellenségeinktől (38-41). De sok ilyen megnyomorító ellenség tekint ránk manapság is. Nemrég láttam egy filmet Kabos Gyula életéről, aki a harmincas évek ünnepelt filmszínésze és nevettetője volt; 1931 és 1938 között, hét év alatt közel ötven filmet forgatott, este színházban játszott, sokan meggazdagodtak rajta, ő azonban a korábbi színigazgatói eladósodása miatt máról holnapra élt, mert minden bevételét azonnal besöpörték a bankok. Egy eladósodott, meggyötört, szomorú és szegény ember volt ez a nevettető. Urunk, köszönjük, hogy megszabadítottál a haláltól, szabadíts meg minden bennünket eladósító ellenségtől is, amely mindenünktől megfosztva a halál felé söpör bennünket.

Lukács 9,28-36

  252. dicséret

Szerző: refdunantul  2012.11.22. 04:00 komment

süti beállítások módosítása