Dávid király menekül, nyomorúságában pedig még szidják is. A vezetőt a demokráciában mindig szidják, a diktatúrában erre nyíltan nincs lehetőség. A szólásszabadság korában a szidalmaknak van egy olyan internetes formája, ami határtalan és tarthatatlan. Aki nyilvánosságot vállal, azt szidhatják, megdobálhatják, hamis vádakkal illethetik, gyűlölettel a bukását, a halálát kívánhatják. Simei szidalmaiban mind benne van az imént felsoroltakból. Dávid emberei bosszút akarnak (9). Dávid azonban az Úrra bízta magát (11-12), tűr, Istentől való jogos nyomorúságnak tartja, bízva, hogy az Úr majd javára fordítja azt. Kell-e a nyilvánosság? Csak azoknak, akiket erre az Úr, a másik ember javának szolgálatára és az Ő dicsőségének építésére elhívott. A nyilvánosság egyébként keserves állapot, még azoknak is, akik azt hiszik, hogy ők ezt élvezik. Nincs messze „lélekben” a nyilvánosháztól. Istennek a szent elrejtettség a kedves, amiből egyeseket egy időre, az Ő céljaira kiemel. 

Lukács 7,1-17

402. dicséret