Döbbenetes, amikor az Isten szolgája nem újjászületett, hanem „elvetemült” ember (12), és éppen őmiattuk „utálják” meg az emberek az Úrnak való szolgálatot (17). Igen nagy véteknek nevezi ezt az Isten Igéje! Gondoljuk meg, hogy más az, ha valaki méltatlan,…

Szerző: refdunantul  2011.11.27. 04:00 komment

Anna megtapasztalta az Isten szabadítását, amely testét-lelkét, egész valóját átjárta, ezért éneke hiteles, nem pedig üres beszéd. Ez az ujjongó hálaének rámutat Isten szabadításának lényegére, arra, hogy az Úr mindig a szegények, az élet peremére kerültek, a…

Szerző: refdunantul  2011.11.26. 04:00 komment

A Sámuel születése körüli törvénytelen időszakot jól érzékelteti a kettős házasságban élő apja. Abban az időben ugyanis gyakran előfordulhatott, hogy ha egy férfinak terméketlen volt a felesége, ebben az esetben Anna, akkor egy másik asszonyt is feleségül vett, aki…

Szerző: refdunantul  2011.11.25. 04:00 komment

Azt ígéri a próféta, hogy a most épülő templom dicsősége, szépsége meghaladja a korábbiét, a salamoni templomét. A Kr. e. 515-ben felszentelt (zerubbábeli) templomot Nagy Heródes valóban még pompázatosabbá tette. A mi Urunk azonban egy ennél is dicsőségesebb templomról, egy…

Szerző: refdunantul  2011.11.24. 04:00 komment

Isten népe a Kr. e. 538-ban kiadott perzsa rendelet alapján hazatérhetett a fogságból. Két évvel később le is rakták a lerombolt jeruzsálemi templom alapját. A szomszédos népek ellenállása, valamint saját egzisztenciájuk biztosítása miatt azonban tizenhat évig állt a templom…

Szerző: refdunantul  2011.11.23. 04:00 komment

Van-e tartósan jövője a „vidéki” életnek, illetve milyen ma egy nagyvárosi élet? Nem akarjuk egyik fajta életmódot sem sarkítva értékelni. Az Igében előttünk van egy nagy város. Mit tudunk meg Ninivéről? Egy vérontó városról van szó, tele hazugsággal, rablással,…

Szerző: refdunantul  2011.11.22. 04:00 komment

Ebben a világban csak úgy tudjuk elképzelni az elégtételt, hogy ellenségeink megszégyenülnek, mi pedig föléjük kerülünk. Mai Igénk is erről szól: visszaadja az Úr népe méltóságát, miközben népe ellenségét, Ninivét rémületesen feldúlják (11; 4-13). Tudjuk, hogy Isten…

Szerző: refdunantul  2011.11.21. 04:00 komment

süti beállítások módosítása