Nyáron apró átalakítás volt a parókiánkon. Mivel a lelkészlakás nem nagy, okosan kellett megtalálni a változtatás módját, hogy ki tudjunk használni minden helyet. A mester több változatot  felrajzolt, de egyik sem tetszett: nem tudtam jobb megoldást, de éreztem, hogy nem…

Szerző: refdunantul  2010.10.31. 04:00 komment

 Jézus Krisztus a Hegyi Beszédben a gondolat és a szándék szintjére emelte Isten törvényének értelmezését. Nemcsak a gonosz tett a bűn, hanem az arra irányuló szándék és gondolat is. Ez a törvény Lelke, Isten eredeti akarata. Nem elég betű szerint megtartani Isten…

Szerző: refdunantul  2010.10.30. 04:00 komment

Bízni az Úr ígéreteiben minden körülmények között. Ez a hit. Akkor is, amikor minden tapasztalatunk ellene mond az Isten szeretetének: ha nem cselekedné látható módon szabadítását (Dániel 3,18), akkor is hiszem, hogy Ő szabadító Úr. Ábrahám még remény nélkül is…

Szerző: refdunantul  2010.10.29. 04:00 komment

Az ember ösztönösen védekezik, ha váratlanul, a kelleténél jobban megközelítik, és belépnek „intim” terébe. Támadni nem, de védekezni igen: ez a hivatalos keresztyén etikai állásfoglalás. Dávid is ezért szervezte meg hadseregét. Ő azonban annak a…

Szerző: refdunantul  2010.10.28. 04:00 komment

Egy költő hangsúlyozta: soha nem „magyarázom” a verseimet. Ugyanezt nyilatkozta egy zenész is, amikor a dalai üzenetéről kérdezték: nagy baj, ha elemezni kell őket, mit is jelentenek! Igénk hangsúlya az Isten ügyének evilági fenntartásáról ugyanez a kategória: nagy…

Szerző: refdunantul  2010.10.27. 04:00 komment

Református templomaink többnyire zárva vannak. Őriztetni nem kell, de nyitva hagyni sem merjük őket. Elgondolkodtató kettősség?! A jeruzsálemi templomban állandó „istentiszteleti élet” zajlott. Ma általában heti egy óra megtartására alkalmasak templomaink, az…

Szerző: refdunantul  2010.10.26. 04:00 komment

Nagy dolog, ha valaki tökéletes technikával játszik egy hangszeren. De ez még nem elég. Az avatott muzsikus a zeneszerző üzenetét is kibontja nekünk, tehát nemcsak előadja (rekonstruálja) a darabot, hanem művészi mélységgel tolmácsolja azt. Az igazán nagy ajándék azonban még…

Szerző: refdunantul  2010.10.25. 04:00 komment

süti beállítások módosítása